Tizenhét év után új elnöke lesz a Magyar Atlétikai Szövetségnek

Szerdán rendezik meg a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyen Tajti-Márton Anita és Kovács Zoltán küzd meg az elnöki pozícióért.A MASZ-t 2009-től idén júliusig Gyulai Miklós irányította, aki június 23-án jelentette be, hogy szeptember elsejével távozik posztjáról, miután a május végén megtartott közgyűlés titkos szavazással egyik beszámolót sem fogadta el, így a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló jelentését sem a 2025-ös költségvetésre vonatkozóan, továbbá a szakmai részt illetően a tavalyi tevékenységről, valamint az idei tervekről szóló beszámolót sem.

Július közepén Gyulai jelezte, hogy lemond és elvárja, hogy Oroszi Zsuzsanna és Kriszt Balázs elnökségi tagokhoz hasonlóan az elnökség másik három tagja is távozzon posztjáról, annak érdekében, hogy teljes tisztújítást lehessen tartani. Németh Zsolt és Zsivoczky-Farkas Györgyi alelnök, valamint Tölgyesi Előd elnökségi tag viszont nem mondott le, a július 21-én rendezett rendkívüli közgyűlésen pedig a tagok megerősítették őket pozíciójukban.

Gyulai Miklós a napi ügyek intézésére Deutsch Pétert, a szervezet vezérigazgatóját hatalmazta fel, aki később jelezte, hogy a rendkívüli tisztújító közgyűlést követően távozik a MASZ-tól. Ilyen előzmények után előbb Kovács Zoltán jelentette be, hogy indul az elnöki pozícióért - egyben lemondott a MATE-GEAC szakosztályvezetőjeként -, majd az olimpiai bronzérmes, fedettpályás világ- és Európa-bajnok korábbi súlylökő, Tajti-Márton Anita, a Szegedi Vasutas Sportegyesület társadalmi elnöke is bejelentkezett a tisztségre.

Kovács Zoltán elmondása szerint a magyar atlétika berkein belül sportolókkal, edzőkkel, klubvezetőkkel való egyeztetés után döntötte el, hogy indulni kíván a MASZ elnöki tisztségéért. Terveiről azt mondta, hogy "stabil, kiszámítható, szakmai alapokon működő és egységes magyar atlétikát" képvisel, és nem lesz érdekelt a viták folytatásában, amennyiben megkapja a tagszervezetek bizalmát, átlátható és szakmai alapokon működő szövetséget működtet majd, amely "partnerként tekint a tagszervezetekre, azok méretétől és eredményeitől függetlenül".

Tajti-Márton Anita azt emelte ki, hogy "a magyar atlétika előtt álló kihívások új szemléletet, hiteles vezetést és széleskörű szakmai összefogást kívánnak". Úgy látja, a magyar atlétikának nincs több vesztegetnivaló ideje és olyan szövetséget kell építeni, amely nem a belső feszültségekről, hanem a sportolók sikereiről és a biztos háttérről szól. A korábbi világklasszis atléta egyúttal bemutatta jelöltjeit is az elnökségbe.

A rendkívüli közgyűlés 10 órakor kezdődik a Magyar Sport Házában.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

Atlétikai Eb - Pars Krisztián aranyérmes kalapácsvetésben

A címvédő Pars Krisztián aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon. forrás.MTI...

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Atlétikai Eb - Minczér búcsúzott 3000 m akadályon

Minczér Albert 3000 méter akadályon kiesett a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon kedden. A 27 éves futó a leggyengébb idei eredménnyel (8:46.10 p) rendelkezett a 28 fős mezőnyben, így bravúrnak s...

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Atlétikai Eb - Zsivoczky bemutatkozott

Elsőként Zsivoczky Attila mutatkozott be a 27 fős magyar küldöttségből a kedden kezdődött zürichi atlétikai Európa-bajnokságon: a tízpróbázó 100 méteren 11.52 mp-es eredményt ért el. Ebben a számba...

Gyulai emlékverseny - Kim Collins is fut Székesfehérváron

Gyulai emlékverseny - Kim Collins is fut Székesfehérváron

Kim Collins, a férfi 100 méter korábbi világbajnoka is indul a július 8-án, Székesfehérváron sorra kerülő Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíjon. A szervezők keddi tájékoztatása szerint ...

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János Szlovákiában nyert

Bogár János nyerte a szlovákiai Szepsiben rendezett 9 kilométeres utcai futóversenyt. A magyar futó tájékoztatása szerint 30:29 perccel győzött a csúszós, fagyos úton rendezett nemzetközi viadalon,...

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Atlétikai vb - Madarász Viktória 37. a 20 km-es gyaloglásban

Madarász Viktória a 37. helyen végzett 20 kilométeres gyaloglásban a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A magyar versenyző 1:34:10 órás idővel ért célba, ez idei legjobb eredménye. ...

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Atlétikai vb - Zsivoczky-Farkas Györgyi javított a távolugrás után

Zsivoczky-Farkas Györgyi öt szám után a 18. helyen áll hétpróbában a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon. A kazanyi Universiadén bronzérmes versenyző kedden távolugrásban 5,71-gyel kezde...

Atlétikai vb - Pars döntős

Atlétikai vb - Pars döntős

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián esélyeshez méltón bejutott a férfi kalapácsvetés hétfői döntőjébe a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokság nyitónapján. A szombati selejtező A csoportjában s...

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

Bogár János extrém maratont nyert Kassán

 Bogár János nyerte a kassai extrém maratoni futóversenyt, melyen a résztvevőknek 1100 méteres szintkülönbséggel kellett megbirkózniuk. Az encsi atléta tájékoztatása szerint a vasárnapi 10. kas...

Pistorius újra versenyezhet

Pistorius újra versenyezhet

A pengelábúnak nevezett sprinter indulhat az idei világbajnokságon, miután a bíróság enyhítette a szabadlábra helyezésének korlátozásait. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szerint, ha kvalifikálja magá...

http://ujhazak.com