Australian Open - Babos ismét az első fordulóban búcsúzott

Babos Tímea két óra 37 perces találkozón kikapott kedden a szlovák Anna Schmiedlovától, ezzel a tavalyi évhez hasonlóan az első fordulóban kiesett az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A női mezőny egyetlen magyar résztvevője - akit a 2013-as nyitókörben a francia Kristina Mladenovic búcsúztatott döntő szett 9:7-tel - a 86., míg riválisa 82. a legfrissebb világranglistán. Babos a verseny honlapja szerint a 42 perces első szettben több bréklebdához is jutott, és 6:4-gyel bizonyult jobbnak. A folytatásban elvesztette, majd visszavette adogatását, a második felvonás hajrájában azonban ismét a 19 éves kassai játékos brékelt, így 57 perc alatt kiegyenlített.

teniszA döntő szettben - amely előtt a játékosok a 41 fokos hőség miatt tíz perc pihenőt kaptak - Schmiedlova 3:0-ra, majd 5:2-re elhúzott, 5:3-nál két meccslabdája is volt, de Babos visszavette az elvesztett szervagémet. A következő játékban ismét mérkőzéslabdája volt ellenfélnek, ám a soproni teniszező 5:5-re felzárkózott. A szlovák 6:5-ös vezetésénél ismét meccslabdákhoz jutott, és összesítésben az ötödiket kihasználva végül megnyerte a maratoni csatát.

A 11 kettős hibát ütött Babos 24 bréklabdájából mindössze ötöt használt ki. A 20 éves magyar játékos párosban a horvát Petra Marticcsal indul Melbourne-ben, első ellenfelük a Dominika Cibulkova, Yanina Wickmayer szlovák, belga duó lesz.
Eredmény (a verseny honlapja szerint):
---------------------------------------
Anna Schmiedlova (szlovák)-Babos Tímea 4:6, 6:4, 7:5forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com