Australian Open: Fucsovics bravúrral a harmadik fordulóban

A világranglistán 80. magyar játékos - aki életében először főtáblás Melbourne-ben - csütörtökön 2 óra 45 perc alatt verte az ATP-rangsorban 13. ellenfelét.

Ezzel közösségi oldala szerint Kuhárszky Zoltán 1983-as menetelése óta ő az első magyar férfi, aki bejutott az év első Grand Slam-tornáján a 32 közé.

"Ilyenkor valami okosat kéne mondani azt hiszem, de nem tudok. A felhőtlen öröm minden gondolatomat elhomályosítja" - fogalmazott Facebook-oldalán a 25 éves teniszező. - "Hittem benne, hogy meg tudom verni, és végül sikerült is. Köszönet mindenkinek a szurkolásért, megyünk tovább, mert még messze a vége" - tette hozzá.
A nyilatkozat alatt egy tréfás felsorolás áll: "első Grand Slam-főtábla győzelem kipipálva, első top 20-as győzelem kipipálva, első nyolcaddöntő?"



Fucsovicsra a harmadik körben Nicolas Kicker (93.) vár, aki előzőleg a 22. helyen kiemelt kanadai Milos Raonicot (23.) és a szlovák Lukas Lackót (86.) búcsúztatta. Eddig egyszer találkozott a szintén 25 éves argentinnal, idén újév napján 6:0, 6:3-ra verte őt az indiai Púnában.

Ha a következő akadályt is sikerrel veszi, a nyíregyházi játékos a nyolcaddöntőben a címvédő Roger Federerrel csaphat össze.
Eredmény:
2. forduló (a 32 közé jutásért):
--------------------------------------
Fucsovics Márton-Sam Querrey (amerikai, 13.) 6:4, 7:6 (8-6), 4:6, 6:2

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com