Ausztrál fölény az iskolai mezeifutó világbajnokságon, hatodik a magyar női válogatott

Az ausztrál versenyzők fölényét hozta szombaton, a budapesti iskolai mezeifutó világbajnokság, amelyen a magyar leány válogatott a hatodik, a fiú a hetedik lett.RunningA Magyar Diáksport Szövetség szervezésében, a margitszigeti Nagyréten megrendezett eseményen öt kontinens 24 országának több mint 400, középiskolás korú diákja vett részt. Először az országok legjobb iskolai csapatainak viadalát bonyolították le, amelyben a fiúknál a törökök, a lányoknál az ausztrálok voltak a legeredményesebbek, az ő atlétáik az egyéni és csapat aranyérmet is begyűjtötték.

Ez követően rendezték meg a nemzeti válogatottak versenyét, ezt a fiúknál és a lányoknál is a marokkóiak nyertek meg. A legeredményesebb nemzet az ausztrál lett, miután versenyzői összesen három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel térhetnek haza. A magyarok közül a legjobb eredményt a leány válogatott érte el a hatodik helyével, a fiúk a hetedikek lettek, míg egyéniben Pavuk Tíra a tizedekként végzett.

Az iskolai mezeifutó-vb-k történetében először rendeztek versenyt a fogyatékkal élő diákok számára is .

Eredmények:
iskolai csapatok versenye:
egyéni:
fiúk (5400 m)
1. Ömer Oti (Törökország) 15:10.6 perc
2. Derbal Mohamed Said (Algéria) 15:22.1
3. Firat Özkorkmaz (Törökország) 15:24.4
.43. Horváth Csongor (Szent István Gimnázium, Budapest) 16:54.4

leányok (3600 m)
1. Lucinda Crouch (Ausztrália) 11:00.1 perc
2. Pinar Demirtas (Törökország) 11:02.6
3. Lara Crouch (Ausztrália) 11:08.9
.58. Laczkó Szabina (Bolya János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján) 12:49.9

iskolák:
fiúk:
1. Erzurum (Törökország)
2. Auckland (Új-Zéland)
3. Avon (Franciaország)
.13. Szent István Gimnázium, Budapest

leányok:
1. Ascot (Ausztrália)
2. Alhaouz (Marokkó)
3. Eskisehir (Törökország)
.18. Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján)

nemzeti válogatottak versenye:
fiúk (5400 m):
egyéni:
1. Annasse Mahboub (Spanyolország) 14:38.1
2. Miguel González (Spanyolország) 14:38.6
3. Anouar Ouzine (Marokkó) 14:41.3
.30. Kovács Marcell András 15:41.3

csapat:
1. Marokkó
2. Spanyolország
3. Algéria
...7. Magyarország

Leányok (3600 m):
egyéni:
1. Katrina Robinson (Ausztrália) 10:45.6
2. Lauren Ryan (Ausztrália) 10:48.9
3. Rahma Tahiri (Marokkó) 10:49.1
...10. Pavuk Tíra 11:15.6

csapat:
1. Marokkó
2. Ausztrália
3. Spanyolország
.6. Magyarország

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com