Autóra zuhant Ausztriában egy magyar

Az ausztriai Stuhleck síterepen az ülő sífelvonóból esett ki kiszállás előtt egy 29 éves nő, egy autó szélvédőjére. A magyar származású síelő, súlyosan megsérült a zuhanást közben. 

A magyar nő, házastársával érkezett sportolni Ausztriába, kezdő síelőként indult síelni, az osztrák hírügynökség információja szerint.

A magyar határhoz közeli terepen, délelőtti órákban a lift mellett döntöttek, nem akartak lecsúszni a pályán vissza a völgybe.

Nem voltak túl gyakorlottak és nem tudtak olyan gyorsan kiszállni az ülőliftből, mint amennyire kellett volna.



A vizsgálat alapján a rendőrség azt a tájékoztatást adta, hogy a magyar síelő, a lift biztonsági korlátját, csak azután emelte fel, amikor az már továbbindult és távolodott el az állomástól.

Mikor sikerült kiszállniuk, már késő volt, mivel a lift újra gyorsulni kezdett. Ez okozta a bajt, elsodorta sportolókat.

A kezelő mikor észrevette, mi történt, megállította a felvonót, a két síelő közül az egyik, a férfi a biztonsági hálóba esett, ami az állomás alatt terül el.

A nő nem volt ennyire  szerencsés, hiszen ő a felvonó alatt futó útra esett, vagyis igazából az úton közlekedő gépjármű szélvédőjére. Súlyos sérüléseket szenvedett.
Meg is kellett operálni, több csonttörést szenvedett. Biztonságot adó védősisakot viselt, így valószínűleg ennek köszönhetően nem veszítette el az eszméletét.

A férfi a biztonsági hálónak köszönhetően nem szenvedett nagyobb sérüléseket. 
A gépkocsi szélvédője betörött, ahogy a nő rázuhant.  Az autó vezetője, a baleset következtében könnyebb sérülést szenvedett.

Minden síelő figyelmébe ajánljuk, hogy figyeljen oda és akkor szálljon ki a felvonóból mikor az a kívánt állomásra ért. 

(Forrás: Index.hu)


Hozzászólások


A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 18.


Vizes vb 2017: Műugrás

Vizes vb 2017: Műugrás

Budapest, 2017. július 17.

Igazi hős: Billy Monger 11 héttel a lábamputációja után ismét versenyautóba ült

Igazi hős: Billy Monger 11 héttel a lábamputációja után ismét versenyautóba ült

Mindenki számára inspiráló lehet a 18 éves pilóta, aki a súlyos balesete ellenére sem adta fel az álmait.

49. Kékszalag

49. Kékszalag

Balatonfüred, 2017. július 6.

Hosszú Katinka bejelentette a Profi Úszók Világszövetségének megalakulását (2.rész)

Hosszú Katinka bejelentette a Profi Úszók Világszövetségének megalakulását (2.rész)

Hosszú Katinka kedden bejelentette, hogy 30 úszó, köztük 15 olimpiai bajnok részvételével megalakul a Profi Úszók Világszövetsége, a GAPS (Global Association of Professional Swimmers), amelyben minden egyes kontinens képviselteti magát.

http://ujhazak.com