Az adó- és az árubemutatókra vonatkozó módosításokon is változtatna a TAB

Kiegészítené az árubemutatókra vonatkozó tilalmakat az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága (TAB), amely változtatna az adótörvények online kaszinókat érintő szabályain is.

Az adótörvények online kaszinókra vonatkozó szabályaihoz a TAB csütörtöki ülésén egy olyan módosítást fogadott el, amely szerint januártól az online kaszinók játékadójának 3 százalékát is játékosvédelmi célra kell fordítani, a játékkaszinókhoz hasonlóan. Játékosvédelmi célt szolgál például telefonos ügyfélszolgálat fenntartása, mentális, pszichikai vagy szociális hatások megelőzése, figyelemfelhívás a közösségi ellátásokra.

parlament

 

Emellett a szerencsejáték-szervezőknek a nyilvántartásba vételkor kötelező lesz a külföldiek magyarországi tartózkodási helyének rögzítése is, a játékos nyilvántartásba vételét pedig meg kell előznie az ügyfél-átvilágításnak.

Az ülésen elfogadott módosító javaslat szerint az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódóan az árengedmény, a kedvezmény vagy a vagyoni előny nyújtása is tilos lenne az ajándék vagy az ajándéksorsolás reklámja mellett.

A Ház előtt lévő változtatás szerint tilos a pénzügyi szolgáltatás nyújtása ezen bemutatókon, a testület ezt úgy pontosítaná, hogy a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használatával összefüggésben nyújtott szolgáltatásra ne vonatkozzon a tilalom. Ilyen fizetési eszköz például a fesztiválokon használt kártya - ismertette Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény módosításának hatálybalépését a kihirdetés utáni kilencvenedik napra tolná ki a TAB. A Ház előtt lévő előterjesztésben a hatvanadik nap szerepel, a változtatás azonban a nyilvántartások, az informatikai rendszer és a szabályzatok módosításéra további egy hónapot biztosít. A törvénymódosítás célja, hogy a biztosítók csak a korábbi ügyfeleik húségét tudják díjtarifájuk kialakításánál elismerni, és ne az újakat preferálják.

Vas Imre (Fidesz) kezdeményezésére a bizottság a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyát szabályozó törvénymódosításból kivette a sarkalatossági záradékot, hogy annak egyes részei a kétharmados támogatás nélkül is elfogadhatóak legyenek.

Ugyanígy járt el a testület a kéményseprő-ipari tevékenységet szabályozó módosítással is, amely így nem változtatná meg az önkormányzati törvényt. Ez kapcsolódik a honvédelmi bizottságnak a héten elfogadott módosításához, amely szerint az önkormányzatok maguk dönthetnek arról, hogy fenntartják a közszolgáltatási szerződésüket vagy áttérnek a hivatásos katasztrófavédelmi szerv általi szolgáltatásra.

Az oktatás szabályozására vonatkozó törvények módosításához egy olyan változtatást fogadott el a testület, amely szerint a Kecskeméti Egyetem neve Pallasz Athéné Egyetemre változik. Az indoklás szerint Pallasz Athéné a többi között a bölcsesség, az igazságos háború, a jog, az igazságosság, a művészet istennője a görög mitológiában, az elnevezés hozzájárul az egyetem szellemiségének kifejezéséhez.

Az ülésen vita alakult ki a honvédelmi tárgyú törvények módosításáról is. Harangozó Tamás (MSZP) az előterjesztés alaptörvény-ellenességét vetette fel, mert szerint a változtatás csökkenti a hivatásos katonák és a mellettük dolgozó közalkalmazottak munkaügyi előírásainak garanciáit azzal, ha elöljárójuk állapíthat meg számukra túlszolgálatot, amelynek időtartama évente akár a 800 órát is meghaladhatja.

Mind Gulyás Gergely, mind Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára is úgy felelt: ritka, speciális esetekről van szó, és mivel az a foglalkoztatott beleegyezéséhez kötött, nem merülhet fel alkotmányos aggály.

Ellenzéki felszólalók, köztük Szilágyi György (Jobbik) és Bárándy Gergely szocialista alelnök kifogásolták, hogy a nemrég módosított csődtörvény ismét a Ház előtt van. Ehhez a törvényalkotási bizottság jogtechnikai módosításokat fogadott el.

Bárándy Gergely azt is bírálta, hogy a tárgyalt változtatásokat a folyamatban lévő eljárásokra is alkalmazni kell, szerinte ez a brókercégekre vonatkozó eljárásokat érintheti, és nem feltétlenül a károsultak célját szolgálja.

Vas Imre (Fidesz) erre úgy felelt: változtatásra szorul a zár alá vételi eljárás szabályozása, az eljárási szabályok változtatását pedig általában a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazzák.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com