Az áttörés éve jöhet az FTC számára, a Győr újra favorit

A megerősödött Ferencváros számára a szombaton rajtoló új idény áttörést hozhat a női kézilabda Bajnokok Ligájában, amelyben a Győri Audi ETO KC ismét a végső siker egyik esélyeseként vesz részt.A Magyar Kupa jelenlegi címvédője legutóbb a 2002-es elődöntőben tudott párharcot nyerni a BL egyenes kieséses szakaszában. Az FTC kerete igencsak megerősödött a nyári szünetben: bár Julia Behnke, Csiszár-Szekeres Klára és Itana Grbic távozott, sikerült megtartani az olimpiai, világ- és Európa-bajnok francia Béatrice Edwige-t, az érkezők között pedig ott van a friss BL-győztes Tomori Zsuzsanna, valamint a szerb Andrea Lekic és Dragana Cvijic. Súlyos sérülése után Bíró Blanka decemberben tér majd vissza, és Kovacsics Anikó játékára is van esély még ebben az idényben.
   

A csapatot 2007 óta irányító Elek Gábor júliusban az MTI-nek úgy fogalmazott, vezetőedzői időszakának egyértelműen a mostani az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb kerete. "Nem fiatalodtunk, de még tapasztaltabbá váltunk, ez nagyon fontos lesz, pontosan azokban az időszakokban, amelyekben az előző években elrontottuk a nemzetközi kupában az oda-visszavágós mérkőzéseket. Ezeket a rutin dönti el" - szögezte le. Hangsúlyozta, a szakmai stáb számára új feladat, hogy mivel nőtt a keret átlagéletkora, jobban kell vigyázniuk azokra a játékosokra, akiknek már sok ízületi és egyéb sérülésük volt.
    

"Van egy vesszőparipám, hogy ősszel semmit nem lehet nyerni, viszont nagyon sok mindent el lehet veszíteni, tehát végig nagyon kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szükségünk" - szögezte le Elek Gábor. Együttesének meglehetősen nehéz dolga lesz, mert csoportja sokkal erősebb, mint a másik nyolcas. A 2023. június 3-4-én sorra kerülő budapesti négyes döntőbe igyekvő csapatok számára némi könnyebbséget jelenthet, hogy az ukrajnai háború miatt a két orosz klub, a Rosztov-Don és a CSZKA Moszkva nem lehet tagja a mezőnynek.
    

A fővárosiak a felkészülési időszakban az MTK, a Vác, a Siófok, valamint a román Ramnicu Valcea és a francia Metz ellen is nyertek, egyedül a román CSM Bucuresti-től kaptak ki. A bajnokságot a Mosonmagyaróvár és a Budaörs legyőzésével kezdték, a BL-ben pedig Háfra Noémi dán csapatát, az Odensét látják vendégül az első fordulóban, szombaton az Érd Arénában.
    

Az ötszörös BL-győztes Győr keretéből idén nyáron távozott Háfra Noémi, Crina Pintea, valamint Laura Glauser és Amandine Leynaud, Kari Brattset és Jelena Despotovic pedig szülési szabadságon van. Érkezett a szlovén Ana Gros, a holland Yvette Broch, illetve a dán Sandra Toft és Line Haugsted, ám utóbbi súlyos vállsérülés után decemberig biztosan nem játszhat.
    

A válogatott balszélső Fodor Csenge augusztus elején az MTI-nek elmondta, a védekezésüket kell tökéletesíteniük, mert az előző évad vesztes mérkőzésein kijöttek olyan súlyos hibák, amelyeknek nem lett volna szabad. Nagy segítségükre van a szakmai stáb új tagja, a játékosként világbajnok francia Raphaëlle Tervel, aki a pályán védőspecialista volt.
    

A győriek a német Neckarsulm, a francia Brest Bretagne, majd a dán Odense együttesét is legyőzték a felkészülési időszakban, a bajnokságban pedig a Kisvárda, a Budaörs és az Érd elleni sikerekkel rajtoltak. A BL-ben először a dán Team Esbjerggel találkoznak vasárnap, idegenben. Az ellenfelek között is lesznek magyar válogatott kézilabdázók, hiszen Szikora Melinda a német bajnok Bietigheimet, Korsós Dorina a román bajnok Rapid Bucurestit, Háfra Noémi pedig a dán bajnok Odensét erősíti.
    

A mérkőzéseket minden esetben szombaton és vasárnap játsszák. A novemberi Európa-bajnokság előtti utolsó fordulót október 23-án rendezik, a folytatásban pedig először december 3-án lépnek pályára a csapatok. A csoportok első hat helyezettje jut tovább, az első kettő közvetlenül a negyeddöntőbe, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik pedig a rájátszás első körébe.


    A csoportbeosztás:
    A csoport:
    ----------
FTC-Rail Cargo Hungaria, Vipers Kristiansand (norvég), Odense HB (dán), Brest Bretagne (francia), CSM Bucuresti (román), Krim Mercator Ljubljana (szlovén), SG BBM Bietigheim (német), DHK Banik Most (cseh)


    B csoport:
    ----------
Győri Audi ETO KC, Storhamar HE (norvég), Metz HB (francia), Team Esbjerg (dán), Buducnost Podgorica (montenegrói), Rapid Bucuresti (román), Lokomotiva Zagreb (horvát), Kastamonu Belediye GSK (török)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com