Az eddigi legnagyobb létszámú magyar úszócsapat indul

Az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián.olimpiaA Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz.

A magyar szövetség (MÚSZ) minden versenyző esetében jelezte, hogy milyen számokban indul. Az egyetlen kivételt a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka jelentette. A Vasas klasszisáról annyi kiderült, öt egyéni és egy váltószámban szerepel majd, de azt kérte, amíg lehetséges, a MÚSZ ne hozza nyilvánosságra, mely számokban indul.

A csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyíltvízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki már két aranyérmet nyert a jelenleg is zajló hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon.

"Azért most került kihirdetésre az elnökség által már korábban jóváhagyott csapat összetétele, mert volt néhány kérdés, amelyben a FINA megerősítésére vártunk" - mondta a szakvezető. Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke röviden csak annyit mondott, nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is számít.

"Nagy teher lesz, hogy én úszok majd elsőként Rióban 400 méter vegyesen, de ezt el kell viselnem" - jelentette ki a sportolók nevében Verrasztó Dávid. A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet.

Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így maradt le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com