Az eddigi sikerekre építkezik a világbajnok magyar csapat

Az eddigi sikerekre építkezik a következő években a hollandiai kettesfogathajtó-világbajnokságon győztes magyar csapat.Hölle Martin egyéniben, illetve a magyar csapat - ifj. Dobrovitz Józseffel és ifj. Fekete Györggyel kiegészülve - egyaránt megvédte címét a Kronenbergben szeptember 9. és 12. között rendezett vb-n, ezzel  sorozatban ötödször mind a két aranyérem Magyarországé lett, ami egyedülálló a sportág történetében. Nyolc és hat éve az egyéni küzdelmeket a 11-szeres világbajnok Lázár Vilmos - a magyar szövetség jelenlegi elnöke - nyerte, 2017-ben, 2019-ben és idén pedig Hölle bizonyult a legjobbnak.
    

Dallos Gyula, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa kedden az újhartyáni Gyémánt-lovasparkban rendezett sajtótájékoztatón gratulált a versenyzőknek. Hozzátette: az idei kivételesen jó és eredményes év volt a magyar lovassport számára szervezésben, rendezésben és versenyeredményben egyaránt, amire a "koronát" a kettesfogathajtó-vb tette fel. A versenyzők ezzel az eredménnyel önmagukat, családjukat, a magyar fogathajtósportot és a hazájukat hozták helyzetbe - fogalmazott.
   

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke azt mondta, hogy a 2021-es esztendő az elmúlt évtizedek legeredményesebb évének ígérkezik. Örömtelinek nevezte, hogy az új generáció az elődök által letett alapokat tovább tudta vinni, és még magasabb szintre tudta emelni. Méltatta az egyéniben négyszeres, csapatban háromszoros világbajnok Hölle Martin és a csapat teljesítményét. Ifj. Dobrovitz Józsefről közölte: a világbajnokság előtt a budapesti négyesfogathajtó Európa-bajnokságon szerepelt, szükség volt rá a csapatban. Ifj. Fekete György tehetsége pedig "utat tört magának", sokat tett a csapat eredményéhez. Mint mondta, számos ember - például segédhajtó, lovász, patkolókovács, tréner és állatorvos - munkája járult hozzá ehhez a sikerhez. Bízik abban, hogy a következő években is az eddig elért sikerekre építkeznek.
    

Lázár Zoltán szakági edző, aki jelen volt a világbajnokságon is, elmondta: Hölle Martinról tudták, hogy nagyon jó lovai vannak, emellett nagyon jó csapatban dolgozik, és oszlopos tagja a magyar válogatottnak. Ifj. Dobrovitz József is biztos csapattag volt, akinek felajánlotta saját a tartaléklovait, hogy ezzel is segítse a felkészülését. Ifj. Fekete György a tavaly év végi versenyen kiválóan szerepelt maraton- és akadályhajtásban. Kiemelte: utóbbi két versenyzőnek a Magyar Lovassport Szövetség segítségével vásároltak két kocsit.
    

Tóth Tamás szövetségi kapitány is méltatta a csapatot, majd elmondta: a világbajnokság előtt ifj. Dobrovitz József három jó lova bekerült édesapja négyesfogatába, így ő lovak nélkül maradt. Szavai szerint soha nem volt példa arra, hogy - mint ahogy Lázár Zoltán felajánlotta a tartaléklovait - egy fogathajtó a "teljesen kész fogatát" sportszeretetből odaadja egy fogathajtó társának. Megköszönte a Magyar Lovassport Szövetség segítségét a kocsik megvásárlásához, kiemelte: a kocsik magyar műhelyben készültek. Hangsúlyozta: a három csapattagon túl további hat magyar versenyző állt rajthoz, többen szintén eredményesen szerepeltek.
    

Hölle Martin jelezte, már most a következő versenyre koncentrál. Kiemelte a 17 éve vele dolgozó Rimarcsik Zsolt szerepét, aki minden versenyen mögötte állt. Ifj. Dobrovitz József azt mondta, tavasszal még saját lovaival próbált a csapatba bekerülni, de sajnos az állatok még nem álltak készen erre a megmérettetésre. Az év harmadik versenyén Lázár Zoltántól és Lázár Vilmostól kapott három lovat, így sikerült elindulnia.     


Ifj. Fekete György először indult világbajnokságon, ahol első lett akadályhajtásban és második maratonon. Felidézte, hogy a verseny előtt pár nappal az egyik lova megsérült, ő édesapja fogatát kapta meg, így tudott elindulni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com