Az edző szerint májusban indulhat újra Szekszárdon a női kosárlabda

Djokics Zseljko vezetőedző szerint májusban indulhat újra az élet az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapatánál.A 2018-ban Magyar Kupa-győztes csapat a harmadik helyen fejezte be a koronavírus-járvány miatt márciusban leállított szezont - a második DVTK-val holtversenyben -, az MK-ban pedig ezüstérmet nyert. "Büszke vagyok rá, hogy ismét éremmel tudtuk zárni az idényt, bár egy kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy a Sopron elleni fináléban nyújtottuk a leggyengébb teljesítményünket a pécsi három nap alatt" - nyilatkozta a teol.hu portálnak Djokics Zseljko. "Ezért is sajnálom nagyon, hogy a szövetség véget vetett a bajnokságnak, mert éppen feljövőben voltunk, nagyon jó formába lendültünk, képesek lettünk volna bejutni a döntőbe. Ahol ugyebár három győzelemig tart a párharc, s ha jött volna egy siker mondjuk a Sopron ellen, a lányok elhitték volna, hogy lehet keresnivalónk."

       
A mindennapokról szólva a 43 éves tréner közölte, keveset mozdul ki pécsi otthonából, és nemrég csak azért ment át Szekszárdra, hogy a húsvéti ünnepekre vegyen néhány palack vörösbort. Emellett csiszolja a magyar tudását, és első osztályos gyermekeivel együtt tanul. A szakmai tervekre áttérve kifejtette: "A nyár elején már nagyon szeretnék együtt dolgozni a csapattal. Az volt a tervem, hogy a szezon után idén is elvégezzük azt a hathetes plusz munkát, amit az elmúlt években, erre a koronavírus-járvány miatt nem kerülhetett sor. Pedig nagyon fontos lett volna, hiszen itt van Gereben Lívia, aki nyerésre áll a leukémiával szemben, s akit már elkezdhettünk volna szép lassan felépíteni, és visszavezetni a kosárlabda felé.


Remélem, hogy a következő hetekben nem lesz tömeges megbetegedés Magyarországon, így május végén talán egy-két játékossal el tudunk kezdeni egyénileg dolgozni." Az újvidéki edző elmondta, bővíteni szeretné a keret magyar magját. "Az idei évben a 16 évesek nagyon jól szálltak be, dicséret illeti őket, de mindenképpen szükségünk van kiforrottabb magyar játékosokra. Ugyanakkor az is igaz, hogy nem lesz könnyű találni olyat, aki beleillik a rendszerünkbe. A mi csapatunk olyan, mint egy nagy, összetartó család, így először azt kell megnéznünk, hogy milyen ember a kiszemelt, hogy mennyire tud beilleszkedni a közösségbe, aztán jöhet a játéktudás" - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com