Az egység a siker titka az ezüstérmes kardozók szerint

Az egységben látták a siker titkát a magyar férfi kardozók, akik szerdán ezüstérmet nyertek a Rio de Janeiró-i világbajnokságon.

"Sajnálom, hogy a fináléban nem tudtam megismételni azt a formát, amit addig nyújtottam, ugyanakkor a világbajnoki ezüstérem összességében nagyon szép eredmény - nyilatkozott a hazai szövetség (MVSZ) honlapján Szilágyi Áron a késő esti döntő után, melyben a magyarok 45-38-ra kaptak ki az oroszoktól. - Úgy érzem, egységes és jó csapatot alkottunk, amelyben mindenki tudta, hogy mi a feladata" - tette hozzá a sikeres menetelésre utalva.

de4d7a66b54cb012f20c2dea5edd7264

A csapat még hétfőn 45-29-re verte a spanyolokat, majd szerdán az olimpiai vívócsarnokban, a 3-as Karióka Arénában előbb a két éve világ-, tavaly Európa-bajnok németek ellen nyert 45-43-ra, majd az elődöntőben a meglepetésre elődöntős irániakat múlta felül magabiztosan, 45-32-re.

"Életem első világbajnoki döntőjét vívtam, úgyhogy természetesen boldog vagyok - mondta Szatmári András. - Persze, annak egyáltalán nem örülök, hogy kikaptunk a döntőben. Ráadásul így nehezebben fogom beérni eredményességben a mesteremet, Szabó Bencét..."

Szatmári is kiemelte, hogy végig egységes és összetartó volt a csapat, és így vélekedett Decsi Tamás, illetve bátyja, Decsi András edző is, aki Somlai Béla távollétében vezette a válogatottat.

"Éremért utaztunk Rióba, nagyon örülök, hogy sikerült is megszereznünk! Összetartó, remek csapatot alkottunk, nagyszerűen vívtak a fiúk. Ezúttal az ezüst jött össze, de biztos vagyok abban, hogy ez a társaság a közeljövőben arannyal tér majd haza egy világversenyről" - vélekedett Decsi Tamás.

"Nagyon örülök, hogy életem eddigi legjobb eredményével sikerült visszakerülnöm a válogatottba - idézte az MVSZ honlapja Iliász Nikolászt. - Bíztam az éremszerzésben, és amikor sikerült legyőznünk a németeket, már éreztem, hogy világbajnoki döntőt fogunk vívni" - mondta, hozzátéve, hogy az oroszok nagyon erősek és kicsit talán segítették is őket.

Decsi András kiemelkedő eredménynek tartja az ezüstérem kiharcolását.

"Egész nap rendkívül egységes és jó szellemű volt a csapat, igaz ez a döntőre is, amelyet sajnos nem sikerült megnyernünk. Ettől függetlenül csak szépeket mondhatok a fiúkról, nagyon jó érzés volt együtt dolgozni velük."
A magyar férfi kardválogatott 2007 után jutott ismét döntőbe világbajnokságon. Kilenc éve, Szentpéterváron aranyérmet nyert. Ezüstöt előzőleg 2003-ban, Havannában szerzett.

Rio de Janeiróban férfi kard mellett női tőrben rendeztek csapat-világbajnokságot - utóbbiban a magyar válogatott hatodik lett -, mert ebben a két szakágban csak egyéni versenyekre kerül sor a nyári játékokon. A jelenleg érvényben lévő rotációs rendszer miatt minden olimpia vívóprogramjából kimarad két csapatverseny.

A vb az olimpia tesztviadala volt, amelyen a szervezők a lebonyolítás részleteiről, a majdani olimpiai résztvevők pedig a helyi viszonyokról szerezhettek tapasztalatokat. Női tőrben és férfi kardban két-két magyar indul majd egyéniben az augusztusi játékokon, közülük Mohamed Aida, a címvédő Szilágyi, illetve Decsi volt ott a vb-n.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com