Az éllovas a sereghajtó ellen

A nyolcpontos előnnyel éllovas Ferencváros a sereghajtó Szombathelyi Haladást fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 25. fordulójában.Noha a tabella alapján a fővárosiak toronymagas favoritjai a találkozónak, intő jel lehet számukra, hogy a vendégek az idény során először nyertek két egymást követő bajnoki találkozót, ráadásul az egyaránt dobogós helyért küzdő Budapest Honvédot és Újpestet múlták felül. Ezen felül Szerhij Rebrov vezetőedző együttese nem a legjobb hangulatban várhatja a bajnokit, mivel szerdán saját közönsége előtt 2-1-re kikapott a MOL Viditől a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

    
A Haladás helyzete az előző két siker ellenére szinte reménytelen, mivel 11 pont a lemaradása a még éppen bennmaradást érő, tizedik helyen álló Diósgyőrrel szemben, azaz nagy szüksége lenne az újabb bravúrra. Érdekesség, hogy a szombathelyiek novemberben hazai pályán nagy meglepetésre legyőzték az akkor is listavezető Ferencvárost. A Groupama Arénában augusztusban 3-1-es hazai siker született.
    

A címvédő, jelenleg második MOL Vidi FC a Mezőkövesdet fogadja. Múlt heti pontvesztésük miatt már nemcsak az FTC sikeres üldözése miatt fontos a négy forduló óta veretlen székesfehérváriaknak a győzelem megszerzése, hanem azért is, hogy távol tartsák maguktól a dobogóért viaskodó újpesti, kispesti és debreceni csapatot. Utóbbi trióból a lila-fehérek az utolsó előtti, kieső helyen álló Kisvárdát, a hajdúságiak a szintén bennmaradásért küzdő diósgyőrieket, míg a piros-feketék a középmezőnyhöz tartozó Paksot fogadják.
    

A négy kör óta nyeretlen MTK kispadján szombaton mutatkozik be a hétfőn kinevezett új vezetőedző, Lucsánszky Tamás, akinek a Puskás Akadémia elleni idegenbeli találkozó lesz az első élvonalbeli meccse. Az M4 Sport szombaton az Újpest-Kisvárda és a Debrecen-Diósgyőr mérkőzést tűzi műsorára, míg a Kossuth Rádióban a 17 órás mérkőzések hajrájáról 18.30-tól a Körkapcsolásban közvetítenek, az m4sport.hu oldalon található linken mindkét félidőről beszámolnak. A 20.11 órakor kezdődő Sportvilágban a DVSC-DVTK mérkőzés lesz hallható.


    OTP Bank Liga, 25. forduló:
Puskás Akadémia FC-MTK Budapest 17.00
Ferencváros-Szombathelyi Haladás 17.00
Újpest FC-Kisvárda Master Good 17.00 (tv: M4 Sport)
Budapest Honvéd-Paksi FC, Új Hidegkuti Nándor Stadion 17.00
MOL Vidi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 17.00
Debreceni VSC-Diósgyőri VTK 19.30 (tv: M4 Sport)


    A tabella:
 1. Ferencváros                 24 16   4   4    53-19  52 pont
 2. MOL Vidi FC                 24 13   5   6    39-25  44
 3. Debreceni VSC               24 10   7   7    29-27  37
 4. Újpest FC                   24  9  10   5    30-18  37
 5. Budapest Honvéd             24 10   6   8    28-24  36
 6. Mezőkövesd Zsóry FC         24  8   8   8    34-31  32
 7. MTK Budapest                24  9   4  11    34-37  31
 8. Paksi FC                    24  7  10   7    29-32  31
 9. Puskás Akadémia             24  8   3  13    27-32  27
10. Diósgyőri VTK               24  7   6  11    24-44  27
11. Kisvárda Master Good        24  6   7  11    24-40  25
12. Szombathelyi Haladás        24  4   4  16    21-43  16


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com