Az éllovas Midtjyllandot fogadja az AS Roma
A némi meglepetésre listavezető dán Midtjylland római vendégjátéka emelkedik ki a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki ötödik fordulójós programjából.
A skandináv együttes imponálóan menetel eddig a második számú európai sorozatban, első négy meccsét kivétel nélkül megnyerte, mások mellett a Ferencváros januári ellenfelét, a Nottingham Forestet is legyőzve. Az AS Roma papíron viszont erősebb csapatnak számít a dánnál, így nem lenne meglepetés, ha megszakadna a Midtjylland sorozata.
Ugyanakkor az sem, ha folytatódna a széria, ugyanis az olasz csapat a Serie A-ban hiába az első, az El-ben hullámzóan teljesít, és hat ponttal csupán a 18. helyen áll úgy, hogy két vereségét hazai pályán szenvedte el.
A harmadik helyen álló, 10 pontos Ferencváros a 7 ponttal 15. Fenerbahce vendégeként lép majd pályára. A magyar bajnok későbbi ellenfelei közül a sereghajtó, pont nélküli skót Rangers a portugál Bragát fogadja, míg a 16. Panathinaikosz a Sturm Grazot látja vendégül, a csupán 23. Nottingham pedig a svéd Malmővel játszik hazai pályán.
Az alapszakasz első nyolc helyezettje egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24. pozícióban végzők oda-visszavágós párharcban küzdenek meg a legjobb 16 közé jutásért. A 25-36. helyezettek búcsúznak az európai kupaporondtól.
Az Európa-liga döntőjét május 20-án rendezik Isztambulban.
Európa-liga, alapszakasz, 5. forduló:
Fenerbahce (török)-FERENCVÁROSI TC 18.45
AS Roma (olasz)-Midtjylland FC (dán) 18.45
FC Porto (portugál)-OGC Nice (francia) 18.45
Feyenoord (holland)-Celtic FC (skót) 18.45
Lille OSC (francia)-Dinamo Zagreb (horvát) 18.45
Aston Villa (angol)-Young Boys (svájci) 18.45
PAOK (görög)-Brann Bergen (norvég) 18.45
Viktoria Plzen (cseh)-Freiburg (német) 18.45
PFC Ludogorec (bolgár)-Celta Vigo (spanyol) 18.45
Rangers FC (skót)-SC Braga (portugál) 21.00
Real Betis (spanyol)-Utrecht (holland) 21.00
Crvena zvezda (szerb)-FCSB (román) 21.00
Makkabi Tel-Aviv (izraeli) - Olympique Lyon (francia) 21.00
Nottingham Forest (angol)-Malmö FF (svéd) 21.00
Bologna (olasz)-Red Bull Salzburg (osztrák) 21.00
Panathinaikosz (görög)-Sturm Graz (osztrák) 21.00
Go Ahead Eagles (holland)-VfB Stuttgart (német) 21.00
KRC Genk (belga)-FC Basel (svájci) 21.00
A tabella:
1. Midtjylland 4 4 - - 11- 3 12 pont
2. Freiburg 4 3 1 - 8- 3 10
3. FERENCVÁROSI TC 4 3 1 - 8- 4 10
4. Celta Vigo 4 3 - 1 9- 4 9
5. Braga 4 3 - 1 8- 4 9
6. Aston Villa 4 3 - 1 6- 2 9
7. Olympique Lyon 4 3 - 1 5- 2 9
8. Viktoria Plzen 4 2 2 - 6- 2 8
9. Real Betis 4 2 2 - 6- 2 8
10. PAOK 4 2 1 1 9- 6 7
11. Brann Bergen 4 2 1 1 5- 2 7
12. Dinamo Zagreb 4 2 1 1 7- 6 7
13. Genk 4 2 1 1 5- 4 7
14. FC Porto 4 2 1 1 4- 4 7
15. Fenerbahce 4 2 1 1 4- 4 7
16. Panathinaikosz 4 2 - 2 7- 6 6
17. FC Basel 4 2 - 2 6- 5 6
18. AS Roma 4 2 - 2 5- 4 6
19. Lille 4 2 - 2 6- 6 6
20. VfB Stuttgart 4 2 - 2 4- 4 6
21. Go Ahead Eagles 4 2 - 2 4- 5 6
22. Young Boys 4 2 - 2 6-10 6
23. Nottingham Forest 4 1 2 1 6- 5 5
24. Bologna 4 1 2 1 3- 3 5
25. Crvena zvezda 4 1 1 2 3- 5 4
26. Sturm Graz 4 1 1 2 3- 5 4
27. Celtic Glasgow 4 1 1 2 4- 7 4
28. Red Bull Salzburg 4 1 - 3 4- 6 3
29. Feyenoord 4 1 - 3 3- 6 3
30. Ludogorec 4 1 - 3 5- 9 3
31. FCSB 4 1 - 3 3- 7 3
32. Utrecht 4 - 1 3 1- 5 1
33. Malmö FF 4 - 1 3 2- 7 1
34. Makkabi Tel-Aviv 4 - 1 3 1- 8 1
35. Nice 4 - - 4 4- 9 0
36. Glasgow Rangers 4 - - 4 1- 8 0
(Forrás: MTI)
A skandináv együttes imponálóan menetel eddig a második számú európai sorozatban, első négy meccsét kivétel nélkül megnyerte, mások mellett a Ferencváros januári ellenfelét, a Nottingham Forestet is legyőzve. Az AS Roma papíron viszont erősebb csapatnak számít a dánnál, így nem lenne meglepetés, ha megszakadna a Midtjylland sorozata.Ugyanakkor az sem, ha folytatódna a széria, ugyanis az olasz csapat a Serie A-ban hiába az első, az El-ben hullámzóan teljesít, és hat ponttal csupán a 18. helyen áll úgy, hogy két vereségét hazai pályán szenvedte el.

Hozzászólások