Az első háromba kerülés a cél az új kapitánnyal

Az első háromba kerülés a magyar válogatott célja a jövő évi, hazai rendezésű divízió I/A jégkorong-világbajnokságon.Az új szövetségi kapitány, Jarmo Tolvanen szerdai bemutatásán a magyar szövetség (MJSZ) elnöke, Such György úgy fogalmazott: az észak-amerikai dominancia után - az elmúlt időszakban kanadai és amerikai edzők töltötték be a posztot - ezúttal egy észak-európai szakember irányítja a nemzeti csapat munkáját, aki új szemléletet hozhat a hazai jégkorongsportba.

    
Hozzátette, reméli, hogy hosszú távra sikerült megtalálni a megfelelő embert a felnőtt és a junior válogatott élére a Rich Chernomazt váltó 61 esztendős finn szakvezető személyében. Az MTI kérdésére elmondta, a közvélemény és természetesen a szövetség is feljutást szeretne, ám hangsúlyozta, a reális célkitűzés az első háromba kerülés lesz a hazai világbajnokságon.
    

"Rendkívül kiegyenlített a mezőny, minimális lélektani mozzanatok döntik majd el a mérkőzéséket" - szögezte le Such György. Egri Gergely sportigazgató arról beszélt, hogy az új, főállású szakvezető kiválasztásakor fontos szempont volt többek között, hogy legyen kapcsolata a magyar jégkoronggal, s ne legyen számára ismeretlen a közeg. Márpedig ennek Tolvanen maradéktalanul megfelelt, hiszen 2009-ben egy évig irányította a fehérvári csapatot, amely története során először vele jutott be az osztrák liga rájátszásába.
    

Tolvanen kiemelte, nagyszerű lehetőség számára, hogy visszatérhet Magyarországra, ahol szorosabb és jobb kapcsolatot szeretne kialakítani az edzőkkel és klubokkal, mint amilyen a korábbi kapitányoknak volt. Hozzáfűzte, teljes állásban sok játékost tud majd megfigyelni, így számára elődeinél könnyebb lesz a kiválasztás, s nem kellenek majd nagyon bő keretek. Leszögezte ugyanakkor, hogy mindenkinek megadja a lehetőséget a válogatottba kerüléshez, aki közel áll a nemzetközi szinthez.
    

A szakember jelezte, tisztában van azzal, hogy nagyok az elvárások a szurkolók részéről, akiket szeretne győzelmekkel megörvendeztetni. A világbajnokságon kemény mérkőzésekre számít, mivel meglátása szerint a csapatok hasonló játékerőt képviselnek: a vb-n a riválisok közül hárman megelőzik a ranglistán jelenleg 19. magyar csapatot, a lengyelek és a britek vannak mögötte.
    

Jarmo Tolvanen szeptember 30-án, az MJSZ 90. születésnapi ünnepsége keretében a lengyelek ellen debütál a nemzeti csapat kispadján, míg novemberben a magyar együttes a négy nemzet tornán készül a jövő évi vb-re. A 2018. április 22. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában sorra kerülő világbajnokságon a feljutó Nagy-Britannia, a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint az idei, kijevi vb-s riválisok közül Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele. Az első két helyezett feljut a 16-os elitbe, az utolsó 2019-ben a divízió I/B-ben szerepel majd.
    

Jegyek várhatóan novembertől lesznek vásárolhatóak a világversenyre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com