Az Európa-bajnokságon folytatja a Hangodi, Bunkoczi ralis páros

A rali Európa-bajnokság (ERC) hátralévő versenyein áll rajthoz a mostani idényben a Hangodi Bendegúz, Bunkoczi László páros a hétfőn bemutatott, sötétszürke festésű Peugeot 208 Rally4 típusú versenyautóval.A duó budapesti sajtótájékoztatóján Hangodi elmondta, az idén elsősorban a tapasztalatszerzés a cél, és egyelőre még nem tudják elhelyezni magukat az Európa-bajnokság ERC4 kategóriájában.
    

"Az év végére az is kiderül majd, hogy jövőre tudjuk-e folytatni az Eb-n, de alapvetően szeretnénk a következő évben is ott indulni" - jelentette ki a 22 éves versenyző, aki azt is elárulta, hogy a soron következő Kanári-szigeteki, valamint az azt követő lengyelországi Eb-futamra a Tagai Racing Technology készíti majd fel a versenyautójukat, utána pedig a Berényi Racing lesz a partnerük ebben.
    

"A további helyszínek közül Svédország még kérdéses, de Lettországban, Olaszországban, Csehországban, és természetesen az idényzáró magyarországi Rally Hungaryn a tervek szerint ott leszünk a mezőnyben" - fogalmazott Hangodi. Navigátora kiemelte, a fiatal versenyzőtársával ritkán vannak vitáik, a legtöbb dologban egyetértenek.
   

"A gumipartnerünk miatt nem tudtunk volna az ERC junior kategóriában indulni, ott ugyanis kötelező egy másik abroncsgyártó termékeit használni" - árulta el Bunkoczi László. "Rendkívül nehéz évünk lesz, szerintem csak az első néhány verseny után tudjuk majd igazán felfogni, hogy mibe is kezdtük bele. Ugyanakkor ha mi ketten kihozzuk magunkból a százszázalékos teljesítményt, akkor én már helyezéstől függetlenül elégedett leszek" - tette hozzá Hangodi.
    

Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke hangsúlyozta, hogy az Európa-bajnokság a világ legrégebbi ralis versenysorozata, és sportdiplomáciai szempontból is lényeges, ha a különböző nemzetközi szériákban vannak magyar indulók. "Magyarországon az Európa-bajnoki futamnak már van egy története hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, utóbbiakat úgy tűnik, hogy sikerült diplomáciai úton rendezni, így Magyarország visszakerült az Eb térképére" - emelte ki az MNASZ elnöke.
    

Őry Kornél, a Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) motorsport szakértője szerint Hangodi és Bunkoczi párosa jó példája annak, hogy hogyan lehet eljutni Magyarországról nemzetközi szintérre, a fiatal versenyző fejlődési görbéje pedig a tapasztalt navigátor mellett még gyorsabb. "Számunkra az a cél, hogy a HUMDA támogatásával az ERC mezőnyében is minél sikeresebbek tudjanak lenni" - jelentette ki Őry. Az ERC idei szezonja május elején folytatódik a Kanári-szigeteken.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com