Az FC Barcelona az élen a sportvilág átlagfizetéseinek listáján

Az FC Barcelona élvonalbeli labdarúgócsapatában volt a legmagasabb a játékosok átlagfizetése 2019-ben a Global Sports Salaries Survey című tanulmány szerint.A sportingintelligence.com weboldal által végzett kutatás 12 országban 8 sportág 350 csapatából összesen több mint 10 ezer játékos fizetését vizsgálva állította fel a rangsort. A felmérés kizárólag a vizsgált klubok által rendszeresen folyósított fizetéseket tartalmazza, a kimutatott keresetekben nincsenek benne az aláírási pénzek, a különböző teljesítményalapú bónuszok, illetve a játékosok egyéni szponzori díjai és a pályán kívüli, más tevékenységeikért járó összegek.

    
Ezek alapján a katalánoknál az első csapat átlagos éves alapbére 12,28 millió dollár volt, amely alacsonyabb, mint az előző évben, amikor a Barcelona 13,7 millió dolláros átlagfizetéssel zárt az élen. A 2019-es esztendő második és harmadik helyén is labdarúgócsapat zárt: a Real Madridnál 11,15, míg a Juventusnál 10,1 millió dollárral gazdagodtak átlagosan a játékosok. A spanyol klub megtartotta tavalyi pozícióját a listán, míg az olasz csapat a kilencedik helyről lépett előre.
    

Az első harmincban még három futballklub kapott helyet: a Paris-Saint Germain 12., a Manchester City 13. a listán, a Bayern München pedig a 22. helyet érdemelte ki. A top 30 további pozícióiban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) együttesei találhatók, közülük a legelőkelőbben rangsorolt a 10 milliós határt éppen átlépő, negyedik helyezett Portland Trail Blazers.
    

Az észak-amerikai professzionális ligák közül a baseball (MLB) legbőkezűbb képviselőjének a - 2014-ben még második - New York Yankees (32.) bizonyult, míg az amerikaifutballban (NFL) az Atlanta Falcons (65.), jégkorongban (NHL) pedig a Minnesota Wild (89.) költött legtöbbet a játékosok fizetésére.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com