Az IAAF rendszerét is megtámadta a Fancy Bears hekkercsoport

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hétfőn tudatta, hogy az orosz Fancy Bears nevű hekkercsoport megtámadta a rendszerét. Az IAAF közleményben jelezte, hogy a behatolás azokra a mentességi kérelmekre (TUE) irányult, amelyeket versenyzők terápiás okokból nyújtottak be tiltólistán szereplő gyógyszerek használatának engedélyezésére. Ezek a szövetség szerverén voltak elmentve, de nem tudni, hogy a hekkerek valóban ellopták-e az adatokat. Az ugyanakkor egyértelművé vált, hogy megvolt az eszközük és a hozzáférésük ahhoz, hogy adatokat tulajdonítsanak el.


A számítógépes behatolást egy brit biztonsági cég tárta fel, mellyel január óta működik együtt az IAAF. A szövetség szintén jelezte, hogy a vállalat az elmúlt hétvégére befejezte rendszereinek és szervereinek teljes átvizsgálását és biztonságossá tételét. "Most azok a sportolók a legfontosabbak a számunkra, akik személyes adataikat ránk bízták, abban a hiszemben, hogy biztonságban tudhatják azokat.


Szeretnénk ezúton is elnézést kérni tőlük, s biztosítjuk őket, hogy mindent megteszünk, ami tőlünk telik, hogy megoldjuk a kialakult helyzetet" - írta Sebastian Coe elnök a közleményben, hozzátéve, hogy már felvették a kapcsolatot azokkal az atlétákkal, akik 2012 óta ilyen kérvényt nyújtottak be a szövetséghez. A Fancy Bears tavaly a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megtámadásával vált ismertté a sport világában. A csoport e-mailes adathalászással jutott hozzá számos neves sportoló bizalmas egészségügyi adataihoz.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com