Az MLSZ és a Vasas FC saját halottjának tekinti Mészöly Kálmánt

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Vasas Futball Club is saját halottjának tekinti Mészöly Kálmánt, aki nyolcvanegy éves korában hétfőn hunyt el.Az MLSZ honlapján kiemelte, hogy Mészöly a magyar labdarúgás legendás alakja, és a honi futball történetében egyedüliként vehetett részt játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon. Három korszakban (1980-1983, 1990-1991, 1994-1995) összesen 61-szer irányíthatta a válogatottat, így játékosként és kapitányként egyforma számú meccs jutott neki.


A játékosként és kapitányként elért válogatottságokat tekintve a magyar futball rekordere. Az is páratlan, hogy Géza fiával övék az egyetlen család, amelyben az apa (felnőtt-vb, 1982) és a fiú (U20-as vb, 2015) is kijuttatta világbajnokságra a magyar csapatot. Miután az edzősködéstől is visszavonult, éveken keresztül tanácsadóként segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2018-ban megkapta az MLSZ Életműdíját, ugyanebben az évben Budapest díszpolgárává választották.
    

A Vasas megemlékezésében kiemelte, hogy Magyarország és a világ labdarúgásának meghatározó alakja pótolhatatlan űrt hagyott maga után. A Vasas Futball Club Mészöly Kálmánt saját halottjának tekinti.  Markovits László, a Vasas SC elnöke a klub közleményében hangsúlyozta, hogy "Mészöly Kálmán megkérdőjelezhetetlenül klubunk legnagyobb ikonjai közé tartozik, a neve összeforrott a Vasas labdarúgásáéval. Az 1960-as években ők tették világszinten is ismertté az egyesületet."
    

"Bár tudjuk, hogy ez az élet rendje, mégis nagyon fájó, hogy egyre kevesebben maradnak közöttünk ebből az aranygenerációból. Kálmán óriási egyéniség volt, különösen jó szívvel emlékszem vissza az utolsó találkozásaink közül arra, amikor elvittük neki a Hexagonál-kupát az otthonába és az új Illovszky-stadion felejthetetlen megnyitójára, amelyen még ő is ott lehetett. A Vasas család nevében ezúton is őszinte részvétünket kívánjuk Bardi Gyöngyinek, Kálmán feleségének, korábbi kiváló röplabdázónknak, aki az utolsó pillanatig példamutatóan állt férje mellett, valamint fiainak, Gézának és Kálmánnak, illetve az egész Mészöly-családnak" - tette hozzá Markovits László.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com