Az MLSZ három évben maximalizálta az eltiltást

Sipos Jenő szerint nem jelent amnesztiát, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése értelmében újra igazolhatóvá váltak azok a játékosok, akik valamilyen formában érintettek voltak a bundaügyben.

Az MLSZ szóvivője szerdán az M4 Sport Sportreggeli című műsorában azt mondta, "vannak eljárások, amelyek öt-hat évvel ezelőtt indultak, és ezekben mind a mai napig nem született jogerős ítélet, és az elkövetkező két-három évben sem fog".

Forrás: foci-live.hu

Mint fogalmazott, emiatt merült fel jogi szakemberekben is, hogy konkrét időhatárt kellene megállapítani, és ez az időhatár lett a három év.

"Ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben nem lehet a fegyelmi eljárásokat lefolytatni. Ez azt jelenti, hogy ha eltelt három év, akkor a játékos kérheti a versenyengedélyét, megkapja, esetleg játszik, majd ha megszületik a jogerős ítélet, adott esetben az MLSZ dönthet arról, szükséges-e további lépés" - folytatta.

Sipos Jenő hangsúlyozta: továbbra is zéró tolerancia van, a legkisebb gyanú esetén azonnal intézkedik az MLSZ, a dokumentumokat, bizonyítékokat azonnal eljuttatja a nyomozóhatósághoz, az pedig megteszi a szükséges intézkedéseket.

"Nem amnesztiáról van szó. Egyszerűen arról van szó, hogy a jogerős ítéletet meg kell várni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a sportszervezetek eldönthetik, hogy ilyen esetekben alkalmazzák-e az adott játékost.

A műsorban szó esett arról is, hogy már szurkolói klubtagság, illetve szurkolói kártya nélkül is lehet jegyet vásárolni az andorraiak elleni, november 13-i világbajnoki selejtezőre, melyre a Groupama Arénában kerül sor.

Sipos Jenő szerint az ilyen módon megváltott belépőkért személyesen meg kell jelenni a vásárlásnál. Közölte, az andorraiak nem kértek jegyeket, így még több magyar szurkoló lehet jelen a stadionban.

A két nappal későbbi, svédek elleni barátságos találkozóról - amelyen búcsúztatják a válogatott négy korábbi meghatározó játékosát, Király Gábort, Juhász Rolandot, Vanczák Vilmost és Hajnal Tamást - azt mondta, hogy "gőzerővel folyik a szervezés", és a legfontosabb információk rövidesen felkerülnek az MLSZ honlapjára.

A válogatott találkozói iránt megnyilvánuló jelentős érdeklődés ellenpontjaként terítékre került az is, hogy a hazai bajnoki és kupamérkőzéseken alacsony a látogatottság. Sipos Jenő ezzel kapcsolatban úgy vélekedett: elsősorban a klubok feladata, hogy változást lehessen elérni.

Megjegyezte, átmeneti állapot van abból a szempontból, hogy a közelmúltban épültek stadionok, jelenleg is épülnek, és a jövőben is zajlanak majd munkálatok több helyszínen, így nem mindig tudnak a szurkolók saját, megszokott környezetükben mérkőzésekre járni.

Ugyanakkor hangsúlyozta, ahhoz hogy mérhető legyen a nézőszám-emelkedés, fontos, hogy izgalmas, jó, színvonalas mérkőzések legyenek, minél több magyar fiatal szerepeljen a csapatokban, és a klubok marketingtevékenysége tovább javuljon.

"Ha ez egyesül azzal, hogy a családok ki tudnak jönni és a nők is szívesen kijönnek a mérkőzésekre, azt hiszem, bízhatunk abban, hogy egy-két éven belül mérhetően növekedik a nézőszám" - mondta, majd hozzáfűzte: az a cél, hogy családoknak - gyerekeknek, felnőtteknek, férfiaknak és nőknek -, valamint az ultráknak közös élményük legyen egy adott mérkőzés a stadionban, amelyben korszerű kiszolgálás várja őket, és amelyből biztonságosan mehetnek haza.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com