Az MLSZ összességében elégedett a klubokkal és a szurkolókkal

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) összességében elégedett a klubok munkájával, és a szurkolók meghatározó többségének fegyelmezettségével is a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorú intézkedések kapcsán.A szervezet pénteki közleményében ugyanakkor kiemelte, hogy egyes szurkolói csoportok figyelmen kívül hagyták a rendelet távolságtartásra vonatkozó előírását. Ezeket a rendőrségnek jogában áll szankcionálni, a hatóság intézkedhet akár a helyszínen az egyes személyekkel szemben, vagy megbüntetheti a szervező egyesületet, amelyet a kormányrendelet felelősként nevesít az előírások betartatása tekintetében. A rendőrség joga a mérkőzések megtartásának engedélyezése és minősítése, és ezen jogkörében lehetősége van a mérkőzés zárt kapus módon történő megtartásának elrendelésére is.    

    
Az MLSZ közlemény külön kitért a szerdai Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC kupadöntőre is, amelyet a Puskás Arénában tízezer néző előtt nyertek a kispestiek, megszerezve ezzel történetük nyolcadik MK-sikerét. Az MLSZ jelezte, egy esetleges indokolt szankció a rendezőt, azaz a szövetséget sújtja, amit a szervezet tudomásul vesz.


Az MLSZ szerint a folyamatos tesztelés mellett az egyik legnagyobb felelőtlenség és legkockázatosabb dolog a folyamatos teszteléssel figyelt játékosok és az egészségügyileg ellenőrizetlen szurkolók esetleges érintkezése. A szurkolók és játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése, a pacsizás a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos, felelőtlen és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott. Azzal a sportszervezettel szemben, amelynek játékosai ezt a tilalmat megszegik, az MLSZ haladéktalanul fegyelmi eljárást indít.
    

Az MLSZ újságírói megkeresésre közölte, hogy a díjátadáson résztvevő Csányi Sándor elnök, és a kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rendelkezett a 24-36 órás negatív teszteredménnyel, ahogy mindenki, aki a szigorú szabályokkal védett sportzónába belépett a mérkőzés ideje alatt.
    

Az MLSZ egyúttal köszönetet mondott a kluboknak a mérkőzések előkészítése és kiváló lebonyolításáért, jelezte, a szurkolók nagy többsége felelősen és együttműködően viselkedik a mérkőzéseken. A szövetség szerint a meghatározó többség követte az előírásokat a nézőtéren való elszórt ülésrend betartásában is, a korlátozott létszám mellett is - egyelőre Európában egyedülálló módon - igazi meccshangulat uralkodik a magyar mérkőzéseken, a játékosoknak, csapatoknak minden feltétel adott a jó játékhoz.
    

A szövetség egyúttal köszönetét fejezi ki az MTVA-nak, az M4 Sport munkatársainak, nemcsak az élőben közvetített mérkőzések számának emelése miatt, hanem azért is, mert a két hónapos versenyprogram minden részletéről való folyamatos tájékoztatással szolgálja ki a közönséget, egyben segíti a csapatok és a szövetség munkáját.
    

"Összegezve, az elmúlt két hétben lejátszott tizenhárom mérkőzés a távolságtartás fentebb írt kérdését kivéve minden szempontból pozitív eredményeket hozott. Az MLSZ a klubokkal szorosan együttműködve változatlan fegyelemmel, a játékosok és a szurkolók egészségére tekintettel folytatja a munkáját, és törekszik az eddigi pozitívumok megőrzésére." - zárul a közlemény.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com