Az öttusázó Szép Balázs vb- és Eb-érem után lett dobogós az ob-n

Világ- és Európa-bajnoki érmei után vasárnap első felnőtt országos bajnoki medálját is megszerezte az öttusázó Szép Balázs, aki idén is a világversenyeken szereplő csapatba kerülést tűzte ki legfontosabb célnak."Nagyon vártam már ezt az áttörést, hogy felnőtt bajnokságon a dobogóra állhassak. A sok ötödik hely után nagyon örültem az ezüstéremnek" - kommentálta eredményét az elmúlt év férfi öttusázójának választott, 2022-ben egyéniben világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Szép Balázs.

Az UTE 23 éves versenyzője az MTI-nek arról is beszélt, hogy a versenyzésre is "ki volt éhezve", mert a múlt heti, budapesti viadal előtt a szeptemberi Európa-bajnokság volt az utolsó megméretése.
    

"A hosszú alapozó időszak után vártam már a versenyt, és a rajt előtt úgy éreztem, jól sikerült felkészülésen vagyok túl. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, igaz, a vívásban egy picivel jobb eredményt szerettem volna elérni, jó lett volna pozitív mérleggel, több győzelemmel, mint vereséggel lejönni a pástról. A futásommal sosincs gond, és a lövészetem is összeállt a döntőre, így tudtam most is nagyot előre lépni a záró kombinált számban" - értékelte a Peridot fedett pályás nyílt magyar bajnokságon nyújtott teljesítményét.
    

Előzetes célként azt fogalmazta meg magának, hogy a legjobb négy magyar versenyző közé kerüljön, mert így választhat, hogy melyik világkupán akar majd indulni. Hozzátette: a március eleji kairóit kérte Martinek János szövetségi kapitánytól. "A másik lehetőség az ankarai lett volna, de annak az időpontja közelebb van a budapesti világkupáéhoz. Szakosztályvezetőmmel, Tibolya Péterrel ugyanis arról beszéltünk, hasznosabb, ha többet tudok edzeni a hazai verseny előtt" - indokolta döntését.
    

A közelgő olimpiai kvalifikációs időszakot illetően azt mondta: lépésről lépésre halad, ezért először a világkupákon szeretne olyan eredményeket elérni, melyekkel bekerül a világversenyeken szereplő válogatottba. "A többit majd utána meglátjuk" - tette hozzá. A vk-sorozat szűk egy hónap múlva Kairóban kezdődik, újabb egy hónapra rá Ankarában folytatódik, majd április végén Budapestre jön a nemzetközi élmezőny, a negyedik állomás pedig május közepe előtt Szófiában lesz.


A vk-széria a május-június fordulóján esedékes döntővel zárul, ugyancsak Ankarában. Ezen a versenyen a győztesek már olimpiai kvótát kapnak. Az Európa-bajnokság, melyen nyolc-nyolc párizsi hely kel el, június-július fordulóján következik Krakkóban, az Európa Játékok keretében, a szintén kvótaosztó világbajnokságot pedig augusztus végén rendezik a délnyugat-angliai Bath-ban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com