Az ügyészség súlyosításért fellebbezett a ferencvárosi futballszurkolók ügyében

Az ügyészség súlyosításért fellebbezést jelentett be a vádlottak terhére a ferencvárosi futballszurkolók egymás közötti bántalmazása ügyében.A Fővárosi Főügyészség csütörtöki sajtóközleményében arról tájékoztatott: az ügyészi fellebbezés a szabadságvesztések tartamának emelését, további kilenc vádlott letöltendő szabadságvesztésre ítélését, a sportrendezvényektől eltiltás tartamának emelését és bármely sportszövetség által megrendezésre kerülő sportrendezvényre kiterjesztését, egy vádlott pártfogó felügyeletének elrendelését célozza.

    
A bíróság múlt pénteken a vádlottakat aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt bűnösnek mondta ki. Ennek következtében 17 vádlottat 10 hónaptól 1 év 10 hónapig terjedő, végrehajtásában kettő, valamint három évre felfüggesztett börtönbüntetésre, egyiküket pedig 1 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint 2 évre eltiltotta őket az FTC részvételével sorra kerülő sportrendezvények látogatásától.
   

A vádirat szerint a vádlottak a "Ferencváros futballszurkolói közösség" tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában 2017. november 4-i FTC-DVSC mérkőzésen, melynek szünetében egy körülbelül harminc-ötvenfős csoport tagjaként - miközben többen az arcukat különböző módon eltakarták - rátámadtak egy másik szurkolói csoport vezetőjére és egy tagjára. A vád szerint a támadás oka az volt, hogy az említett szurkolói csoport a korábban bevezetett szigorúbb biztonsági szabályok miatt a mérkőzések látogatását nem bojkottálta úgy, mint a vádlottak, és ők ezt árulásnak tekintették.
    

A két sértett férfit az egységes és szervezett csoport tagjai, köztük a vádlottak, kitartóan bántalmazták, ütötték, rúgták, egyiküket többször megtaposták. Az egyik sértett ennek következtében könnyebb, a másik férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A súlyosan megsérült férfi esetében maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com