Az újabb magyar pontvesztés komoly lépéshátrányt eredményezne

Pénteken ugyan még csak a második mérkőzését játssza a magyar labdarúgó-válogatott a 2018-as, oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában, azonban már elmondható, hogy az első fordulós, feröeri döntetlen miatt rendkívül fontos lenne begyűjtenie a három pontot az éllovas Svájc ellen.

Ez ugyanakkor nagy bravúrnak is számítana Bernd Storck szövetségi kapitány csapatától, mivel a nyári Európa-bajnokságon szintén nyolcaddöntős svájci csapat a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte az Eb-győztes és a hatos favoritjának tartott Portugáliát.

magyar válogatott

Amennyiben a magyarok hazai pályán felülmúlják a svájciakat, akkor megelőzik aktuális riválisukat és jó pozícióból várhatják a jövő hétfői, rigai folytatást, amelyen egy újabb győzelemmel a csoport élére ugorhatnának.

Az esetleges pénteki vereség viszont jelentős hátrányt eredményezne, mivel ez esetben a svájciak két fordulót követően máris ötpontos előnnyel rendelkeznének a magyarokkal szemben. A döntetlennel megmaradna a kétpontos különbség, azaz legalább "látótávolságon" belül lenne Svájc, s így Storck számításai szerint a magyar csapat harcolhatna a második, pótselejtezőt érő helyért.

A B csoport másik két pénteki mérkőzésén Portugália Andorra ellen javíthatja ki elsőkörös fiaskóját, míg a miniállamban győzelemmel rajtoló Lettország azt a Feröer-szigeteket látja vendégül, amely szeptemberben gól nélküli döntetlent játszott a magyarokkal.

A kilenc csoportból az első helyezettek jutnak ki a vb-re, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezőt játszik a részvételért. Magyarország legutóbb 1986-ban, Mexikóban szerepelt világbajnokságon, azóta hét selejtezősorozaton bukott el. A legközelebb az 1998-as vb-hez járt, akkor a Csank János irányította gárda csoportmásodikként pótselejtezőt játszott, de 12-1-es összesítéssel alulmaradt Jugoszláviával szemben.

Európai vb-selejtezők, B csoport, 2. forduló (péntek):
Magyarország-Svájc, Groupama Aréna 20.45
Lettország - Feröer-szigetek, Riga 20.45
Portugália-Andorra, Aveiro 20.45

A csoport állása:
1. Svájc 1 1 - - 2-0 3 pont
2. Lettország 1 1 - - 1-0 3
3. Magyarország 1 - 1 - 0-0 1
Feröer-szigetek 1 - 1 - 0-0 1
5. Andorra 1 - - 1 0-1 0
6. Portugália 1 - - 1 0-2 0

Korábbi eredmények:
Svájc-Portugália 2-0 (2-0)
Andorra-Lettország 0-1 (0-0)
Feröer-szigetek - Magyarország 0-0

A csoport további programja:
3. forduló (2016. október 10.):
Lettország-Magyarország, Riga 20.45
Andorra-Svájc, Andorra La Vella 20.45
Feröer-szigetek - Portugália, Torshavn 20.45
4. forduló (2016. november 13.):
Magyarország-Andorra
Portugália-Lettország
Svájc - Feröer-szigetek
5. forduló (2017. március 25.):
Portugália-Magyarország
Andorra - Feröer-szigetek
Svájc-Lettország
6. forduló (2017. június 9.):
Andorra-Magyarország
Feröer-szigetek - Svájc
Lettország-Portugália
7. forduló (2017. augusztus 31.):
Magyarország-Lettország
Portugália - Feröer-szigetek
Svájc-Andorra
8. forduló (2017. szeptember 3.):
Magyarország-Portugália
Feröer-szigetek - Andorra
Lettország-Svájc
9. forduló (2017. október 7.):
Svájc-Magyarország
Feröer-szigetek - Lettország
Andorra-Portugália
10. forduló (2017. október 10.):
Magyarország - Feröer-szigetek
Lettország-Andorra
Portugália-Svájc

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com