Babos: ideges és csalódott vagyok
Babos Tímea ideges és csalódott amiért a brazil Luisa Stefanival párosban kedd este kiestek az amerikai nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.
"Az első szett után nagyon lent volt az ellenfelünk, Routliffe biztosan sírt is, de aztán elkezdtek jobban játszani, nekünk pedig hiába volt a második játszma elején is rengeteg sanszunk, nem sikerült kihasználni, egy rossz játék pedig teljesen megfordította a mérkőzést" - értékelt a találkozó után a magyar szövetség közösségi oldalán Babos.
A 11. helyen kiemelt magyar, brazil páros 6:0-ra nyerte meg a nyitófelvonást a harmadikként rangsorolt kanadai Gabriela Dabrowski és az új-zélandi Erin Routliffe ellen, majd a másodikban 3:2-nél két bréklabdája is volt, ezekkel azonban nem tudott élni, az ellenfél pedig fordított és 0:6, 6:4, 6:4-re győzött.
"Az első szettben gyakorlatilag százszázalékot játszottunk, én úgy érzem, végig a tudásom legalább kilencven százalékát adtam, ezért is vagyok ideges és csalódott, hogy nem sikerült nyerni. Le kell vonni a tanulságokat, csak egy ilyen hosszú karrier után, az év utolsó Grand Slam-tornáján már kicsit elegem van ebből, mert én újra nyerni szeretnék. Elúszott egy elődöntő, meg még ki tudja, mi, ez most sokáig fájdalmas lesz" - nyilatkozta a négyszeres páros GS-bajnok Babos.
Hozzátette, úgy érezte, hogy amikor a második szettben, 4:4-nél volt egy rossz adogatójátékuk, "Luisa 15 percre kikapcsolt a meccsről", ez pedig végzetesnek bizonyult. Babosék búcsújával minden magyar kiesett a US Openen.
(Forrás: MTI)
"Az első szett után nagyon lent volt az ellenfelünk, Routliffe biztosan sírt is, de aztán elkezdtek jobban játszani, nekünk pedig hiába volt a második játszma elején is rengeteg sanszunk, nem sikerült kihasználni, egy rossz játék pedig teljesen megfordította a mérkőzést" - értékelt a találkozó után a magyar szövetség közösségi oldalán Babos.A 11. helyen kiemelt magyar, brazil páros 6:0-ra nyerte meg a nyitófelvonást a harmadikként rangsorolt kanadai Gabriela Dabrowski és az új-zélandi Erin Routliffe ellen, majd a másodikban 3:2-nél két bréklabdája is volt, ezekkel azonban nem tudott élni, az ellenfél pedig fordított és 0:6, 6:4, 6:4-re győzött.

Hozzászólások