Babos kikapott a negyeddöntőben

Babos Tímea három szoros szettben kikapott a pénteki negyeddöntőben a 753 ezer dollár (208 millió forint) összdíjazású szentpétervári keménypályás női tenisztornán.babos2A világranglistán 51. magyar játékos a második helyen kiemelt olasz Roberta Vincitől (16.) szenvedett vereséget 2 óra 33 perces csatában. A 22 éves magyar teniszező az első szettben már 5:2-re vezetett, a tavalyi US Open döntősének innen sikerült előbb egyenlítenie, majd - 63 perc elteltével - a rövidítést megnyerve előnybe kerülnie.

A második felvonás elején Babos ismét elvette a 33 esztendős Vinci adogatójátékát, de most sikerült is megtartania előnyét, és 5:4 után kiszerválta a játszmát, amely 40 percig tartott. A döntő szett első játékában a magyar játékos egyből brékelt, majd 2:0-nál újabb bréklabdája volt, de 3:0 helyett végül 2:1 lett az állás.

Előnyét egészen 5:3-ig megtartotta Babos, de Vinci ekkor feltámadt és sorozatban három játékot nyerve fordított. Ahogy az első játszmában, végül most is rövidítés következett, amelyben a soproni teniszező már 4-2-re is vezetett, ezután azonban már nem sikerült pontot nyernie és így rutinos Vinci került az elődöntőbe. Babos a negyeddöntős szereplésért 100 világranglista-pontot és közel 20 ezer dollárt kap.

Eredmény (a WTA honlapja alapján):

negyeddöntő:
Vinci (olasz, 2.)-Babos 7:6 (7-3), 4:6, 7:6 (7-4)

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com