Babos nyolcaddöntőbe jutott
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a 250 ezer dollár (74,8 millió forint) összdíjazású szöuli keménypályás női tenisztornán, miután kedden két szettben legyőzte a lett Jelena Ostapenkót.A selejtezőből főtáblára jutott Babos első fordulós mérkőzésén a szöuli torna és a Roland Garros 2017-es bajnokával mérkőzött meg, aki jelenleg csak a 74. helyen áll a világranglistán.
Babos (92.) az első szettben egy brékkel 3:0-ra meglépett, Ostapenko csak felzárkózni tudott. A magyar játékos a második játszmában 2:2 után tudott brékelni, majd 5:3-as előnyét követően újabb elvett adogatógémmel zárta le az összecsapást, amely 1 óra 15 percig tartott. Babos nem veszített szervajátékot a találkozón.
A két játékos egymás elleni mutatója így 2-2-re módosult, a soproni teniszező korábbi sikerét még 2016-ban aratta. Babos a nyolcaddöntőben a Karolina Muchova (cseh, 3.)-Alison Van Uytvanck (belga) párharc győztesével találkozik.
Eredmény, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea-Jelena Ostapenko (lett) 6:3, 6:3
(Forrás: MTI)
Hozzászólások