Babos szettelőnyről veszített
Babos Tímea jó kezdés után három játszmában kikapott és kiesett a 250 ezer dollár (71,5 millió forint) összdíjazású monterreyi keménypályás női tenisztorna első fordulójában. Arn Gréta szerencsés vesztesként főtáblás.A világranglistán 106. magyar játékost a hétfői játéknapon a szerb Ivana Jorovic (100.) győzte le 1 óra 54 perc alatt. Honlapja szerint a 25 éves magyar játékos a 28 perces első szettben rögtön elnyerte ellenfele adogatását, majd magabiztosan szerválva lezárta az első felvonást. A folytatásban Babos 1:1, majd 2:2 után is brékelőnybe került, de Jorovic mindkétszer visszajött a meccsbe, s az utolsó játékban brékelte ellenfelét. A döntő szettben a magyar játékos 1:1 után elvette a szerb szerváját, aki újra fordított, 5:2-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút Babos számára.
A soproni teniszező tavaly csak a döntőben kapott ki a mexikói versenyen a spanyol Garbine Muguruzától, így várhatóan jelentősen visszaesik a hétfői világranglistán. Korábban Arn Gréta a selejtező harmadik fordulójában kikapott, de szerencsés vesztesként mégis feljutott a főtáblára, és első ellenfele magyar idő szerint 19.30 óra körül a spanyol Lara Arruabarrena lesz.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
----------------------------------------
Ivana Jorovic (szerb)-Babos Tímea 2:6, 6:4, 6:3
(Forrás: MTI)
Hozzászólások