Babos Tímea döntős párosban

Babos Tímea Kristina Mladenoviccsal az oldalán bejutott a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokság női párosversenyének fináléjába.A második kiemelt magyar, francia kettős a közép-európai idő szerint péntek hajnali elődöntőben a Samantha Stosur, Csang Suaj ausztrál, kínai duóval találkozott. A verseny honlapja szerint az első szettben egy gyors brékváltás után úgy jutottak el 4:4-ig a felek, hogy mindenki simán hozta a maga adogatását.

A felvonás hajrájában Babosék a legjobbkor vették el ismét ellenfelük szerváját, s ezt követően egy könnyed adogatójátékkal nyerték meg a 33 percig tartó játszmát.

    
A második játékrészben a tavaly a cseh Andrea Hlavackovával világbajnok magyar játékos és francia társa megint egyből brékelt, és 5:4-nél a győzelemért adogathatott. Ekkor kicsit elbizonytalanodott a második kiemelt duó, így Stosurék kiegyenlítettek. A rövidítésbe torkolló szettet végül mégis Babosék nyerték: a harmadik mérkőzéslabdájukat kihasználva jutottak be a US Open fináléjába.
  

"Nehéz mérkőzés volt, szerintem most nem játszottuk a legjobb teniszünket. Kifejezetten rosszul szerváltunk, talán ezt valamilyen szinten befolyásolta, hogy fedett pályán volt az elődöntő" - mondta a találkozót követően honlapján a 25 éves Babos. "A lényeg, hogy az ilyen nehéz meccseken, amikor nem megy annyira, akkor is küzdünk, harcolunk, megpróbálunk megoldást találni. Ez most is sikerült" - tette hozzá a párosban világelső magyar teniszező.
    

Az elődöntő 1 óra 33 percig tartott. Babos Tímea győzelmével történelmet írt, ugyanis ő az első magyar játékos, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság valamelyik felnőtt versenyében döntőzhet. Az Australian Open-bajnok magyar, francia páros a 13. kiemelt Ashleigh Barty, Coco Vandeweghe ausztrál, amerikai kettőssel vívja majd a finálét magyar idő szerint vasárnap este hétkor.


      Eredmény:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)- Samantha Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai) 6:4, 7:6 (7-4)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com