Babos Tímea edzőt vált

A továbbiakban nem Thomas Drouet irányítja a teniszező Babos Tímea edzésmunkáját.A 25 éves magyar játékos a Facebook-oldalán megjelent csütörtöki közleményben emlékeztet rá, hogy közel öt évig, 2014 tavasza óta dolgozott együtt a monacói szakemberrel. "Nehéz szavakba önteni, sőt, lehetetlen összefoglalni az elmúlt 175 hetet, amit Thomasszal együtt töltöttünk. Szeretném megköszönni Neki a kitartását, a munkabírását és legfőképpen azt, hogy mindig hitt bennem" - fogalmazott a páros világranglistát vezető Babos.

   
Hozzátette, a 35 esztendős edzővel sok mindenen mentek keresztül, és bár a sok nevetés és öröm mellett "olykor voltak könnyek is", minden helyzetet együtt, igazi csapatként éltek meg. Kiemelte, Drouet irányításával lett belőle top 25-ös játékos, páros világelső, és ugyancsak az ő edzésmunkájának köszönhetően nyerte meg pályafutása első felnőtt páros Grand Slam-bajnoki címét idén Ausztráliában.
    

"Büszke vagyok a közös munkánkra, az eredményeinkre és az őszinteségen alapuló kapcsolatunkra, de eljött a váltás ideje. Közös megegyezéssel és fájó szívvel döntöttünk úgy, hogy le kell zárni ezt a szép és sikeres időszakot" - írta a soproni teniszező, aki szerint ebben a helyzetben is előre kell néznie, mert még bőven vannak megvalósítatlan céljai.
    

Thomas Drouet közleményben reagált tanítványa szavaira, ebben megköszönte az elmúlt évek munkáját. Babos Drouet irányításával három egyéni WTA-tornagyőzelme (2018 Tajvan, 2017 Budapest, 2015 Tajvan) mellett öt alkalommal volt finalista, míg párosban 11-szer ünnepelhetett. Addigi legnagyobb sikereként tavaly év végén a cseh Andrea Hlavackovával megnyerte a páros világbajnokságot.
    

Legjobb Grand Slam-szereplései is a monacói edzőhöz kötődnek: egyéniben a 2016-os US Openen a harmadik fordulóig jutott, míg idén az Australian Openen - Kristina Mladenovic párjaként - győzni tudott, és további három alkalommal (2014-ben Mladenoviccsal Wimbledonban, 2016-ban Jaroszlava Svedovával ugyancsak Wimbledonban, 2018-ban a US Openen Mladenoviccsal) volt finalista. Vegyes párosban két GS-döntőt játszhatott (2015 Wimbledon, Alexander Peya, 2018 Australian Open, Rohan Bopanna oldalán).
    

Az egyéni világranglistán pályafutása legjobbjaként 2016 szeptemberében a 25. volt, míg párosban jelenleg is ranglistavezető. Azt egyelőre nem tudni, ki lesz a magyar játékos új edzője.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com