Babosék nem tudták megvédeni címüket (2. rész)

Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic címvédő kettőse 6:3, 6:4-re kikapott az ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének pénteki döntőjében az ausztrál Samantha Stosurtól és a kínai Csang Suajtól.A második helyen kiemelt magyar-francia duó 3:1-re elhúzott, ám ezután kétszer is elvesztette az adogatását, ami 50 perc alatt az első szettbe került. A folytatásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két duó, ekkor Mladenovic elvesztette a szerváját, és ez elégnek bizonyult az ellenfélnek a győzelemhez. A mérkőzés 1 óra 35 percig tartott.

    
A juniorként három GS-trófeát gyűjtő Babos volt tavaly az első magyar győztes a melbourne-i torna történetében és az ötödik magyar, aki felnőtt Grand Slam-címet szerzett. A második helyen kiemelt duó magyar tagja - aki harmadik a párosrangsorban - az ötödik Grand Slam-döntőjére készült női párosban. Öt évvel ezelőtt Mladenoviccsal, majd 2016-ban a kazah Jaroszlava Svedovával kikapott Wimbledonban, tavaly Mladenoviccsal győzött Melbourne-ben, s vereséget szenvedett a US Openen.
    

Ami az ellenfelet illeti, a 30 éves Csang 33. a páros világranglistán, és nyolc WTA-tornát nyert meg, míg 34 éves partnere a 69. helyen áll, de volt világelső is. Stosur eddig 25 versenyen nyert párosban, ebből kettő Grand Slam volt (Wimbledon 2006 és US Open 2005), emellett háromszoros GS-bajnok vegyes párosban.
    

Eddigi egyetlen összecsapásukon, a US Open tavalyi elődöntőjében Babosék 6:4, 7:6-ra nyertek Csang és Stosur ellen. A helyi idő szerint 16.10 órakor, kellemes 29 fokban kezdődő pénteki találkozó egy 12 perces gémmel indult, melyben Stosur négy bréklabdát hárítva hozta az adogatását, majd Babos könnyedén nyerte a sajátját. Elsőként Csang bizonytalanodott el, a magyar-francia kettős brékelőnnyel 3:1-re elhúzott, ám utána hullámvölgybe került. Stosur szemlátomást nagyon izgult, sorra ütötte a kettős hibákat, de Csang remekül mozgott az alapvonalon, a túloldalon pedig Babos, majd Mladenovic is elvesztette a szerváját. Az ellenfél így sorozatban öt játékot nyert, amikor a közönségkedvenc ausztrál némi nehézségek árán kiszerválta az 50 perces szettet (3:6).
    

A folytatásban 3:3-ig fej fej mellett haladt a két duó, amikor Mladenovic elbukta az adogatójátékát. Nem sokkal később Stosurra hárult a feladat, hogy hatodszor is hozza az adogatását. Noha Babosék egyszer még eljutottak bréklabdáig, az ausztrál teniszező a fontos pillanatokban nem hibázott, így végül a rivális nyerte meg a mérkőzést, amely 1 óra 35 percig tartott.
   

"Gratulálok az ellenfélnek, remekül játszottak, és biztos vagyok benne, hogy még sok nagy meccsük lesz" - mondta a díjátadó ünnepségen a magyar játékos. "Köszönöm, Kiki, hogy újra együtt játszhattam veled, nagyszerű a kapcsolatunk, de ez nem az én napom volt, bocsánat érte. Jövőre visszatérünk!" - tette hozzá.
   

Francia partnere közölte, akkor is szeret Babossal játszani, amikor elvesztenek egy Grand Slam-döntőt, mert ez egy örök barátság közöttük. A 25 éves, 2017-ben és 2018-ban is WTA-világbajnok Babos ötödik felnőtt Grand Slam-döntőjében negyedszer maradt alul.


    Eredmény:
    női páros, döntő:
    -----------------
Samantha Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.) 6:3, 6:4


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com