Baji Balázs: túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat

Túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat - mondta Baji Balázs, aki kedden jelentette be, hogy befejezi élsportolói pályafutását.A 110 m gát (13.15 másodperc) és a 60 m gát (7.53 mp) országos csúcstartója az M4 Sport Sporthíradóban szerdán azt is hozzátette, nincsen hiányérzete karrierjével kapcsolatban és elárulta, hogy a 2023-as hazai rendezésű atlétikai világbajnokság szakmai bizottságának lesz a tagja.
    

A szabadtéren Európa-bajnoki ezüstérmes és világbajnoki bronzérmes gátfutó szavai szerint a búcsú "egy hosszú folyamatnak a végeredménye", ami gyakorlatilag a 2019-es sérülésével kezdődött. "Nyilván eleinte próbáltam minden erőmmel küzdeni ellene, és megmaradni a pályán, felállni ebből a pofonból, úgy gondolom ez sikerült, szerencsére" - fogalmazott.
    

Baji Balázs 2019-ben edzésen súlyosan megsérült, ezután pedig a térdét és a combját is műteni kellett, végül egyéves pihenőre kényszerült. A következő évben visszatért, de nem sikerült kijutnia a 2021-re halasztott tokiói olimpiára. Az atléta azt is elmondta, hogy szeretett volna még versenyzőként részt venni a budapesti világbajnokságon, de úgy érezte, elérkezett az a pillanat, amikor még emelt fővel tudja befejezni a sportot.
   

"Be kellett lássam, hogy elérkeztem a képességeim és a határaim végéhez. Túl nagy árat igényelne, hogy folytassam a pályafutásomat, és valóban sikerüljön eljutnom olyan szintre, amit szeretnék képviselni" - mondta a 32 éves sportoló. Jelezte, a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) még tárgyalnak arról, hogy mi lesz a feladata a vb szakmai bizottságának tagjaként. A 13-szoros magyar bajnok gátfutó úgy gondolja, hogy a kommunikációs feladatokban és a vb képviseletében tudna eredményesen tevékenykedni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com