Balázs Attilának kimondottan rosszul jött a kényszerszünet

Balázs Attila, a jelenleg a legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar férfi játékos nagyszerű formában volt, amikor márciusban a koronavírus-járvány miatt leállt a teniszélet, ezért úgy érzi, neki kifejezetten rosszkor jött a kényszerszünet.A rangsorban 76. teniszező az M4 Sportnak beszélt arról, hogyan éli meg a kialakult helyzetet. Mint mondta, a februári riói tornán elért bravúros elődöntőbe jutása és március elején, a belgák elleni Davis Kupa-siker idején érte el a csúcsformát.

    
"Ez mindenkinek rosszul jött, ez tény, nekem kimondottan. Egy picit megtörte a lendületet, hogy őszinte legyek. Most egyelőre nem látom még, hogy ez mekkora veszteség nekem, vagy esetleg jól tudok belőle kijönni" - jegyezte meg a 31 éves sportoló, hozzátéve, hogy a tornák törlése miatt pontokat sem kell védenie, s ugyan Wimbledon és vélhetően a US Open is elmarad idén, viszont a helyezése által jó esélye van, hogy jövőre az ausztrál nyílt bajnokságon főtáblás legyen, ami pozitívum.
   

Balázs Attila elárulta, hogy a játék leállása utáni időszakban hetekig nem fogott ütőt a kezében, csak múlt héten kezdte újra, amikor azt az információt kapták, hogy július közepére tervezik a versenyidőszak rajtját. Noha ez az időpont még korántsem tekinthető véglegesnek, bízik benne, hogy valóban vissza lehet majd térni akkor a pályákra.
   

"Előző héten kezdtünk el óvatosan mocorogni, ütögetni. Egyelőre még partnerrel nem is játszottam, csak kosárból edzünk" - mondta Balázs, aki edzőivel, Noszály Sándorral és Szendrey Dániellel dolgozik együtt. Egyelőre heti háromszor-négyszer mennek ki így tréningezni, aztán a júliusi időpont közeledtével egyre keményebb munka vár rá, és biztos benne, hogy válogatott társaival, a szintén itthon tartózkodó Fucsovics Mártonnal, Piros Zsomborral és Nagy Péterrel is fognak majd közösen dolgozni az elkövetkező hónapokban.
    

Balázs úgy véli, a csúcsformához versenyek, éles mérkőzések kellenek, ezért a visszatérés után még biztosan nem úgy fog menni neki a játék, ahogy azt szeretné, "iszonyat nehéz" időszakra számít. A közelmúltban Balázs fokozatosan lépett egyre előrébb a világranglistán, a következő egy-két évre viszont nem a további előrelépés a fő a számára, hanem, hogy stabilizálja a helyét a legjobb százban.
    

Balázs Attilát Roger Federer, Novak Djokovic és Rafael Nadal kezdeményezéséről is kérdezték. A három sztár a világranglistán a 250. és 1000. helyen álló játékosok megsegítésére hozott létre segélyalapot, melybe a magasabban rangsorolt teniszezők adnának bele pénzt. A magyar játékos jelezte, hogy természetesen ő is segít, amint értesítik a részletekről. A témával kapcsolatban annyit jegyzett még meg, hogy az alacsonyabban rangsoroltak egyébként sincsenek könnyű helyzetben, normál esetben sem tudnak pénzt keresni. A különbség óriási a két szint között, mert a top százasok tornáin már óriási összegeket lehet keresni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com