Ballai Attila kapta a Szepesi-, Szőke István özvegye az Östreicher-díjat
Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője, egyben a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs-, PR- és marketing igazgatója vehette át a Szepesi-díjat, Szőke Istvánné Filkorn Judit, a Ferencváros legendás labdarúgójának özvegye pedig az Östreicher-díjat - az elismeréseket 10. alkalommal ítélte oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.Amint a pénteken, a Groupama Arénában megtartott díjátadón elhangzott, a Szepesi György-díjat 2015 óta évről évre egy olyan sportújságíró kapja, aki elkötelezett a magyar labdarúgás ügye iránt, míg az Östreicher Emil-díjat egy olyan hozzátartozó, aki a háttérből segítette egy korábbi nagy futballista pályafutását, életét.
Kemény Dénes, a magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányának laudációjában elhangzott, az idén 60 éves Ballai Attila több évtizedes, kiemelkedő színvonalú sportújságírói, szerkesztői, sajtófőnöki munkája, anyanyelvi és sportszakmai szempontból is jellegzetesen igényes, széles látókörű, gondolatgazdag és termékeny publicisztikai tevékenysége, univerzális sportági és műfaji szakértelme, valamint a sportrádiózás magyarországi továbbéléséért kifejtett erőfeszítései elismeréseként kapta meg a Szepesi-díjat.
Az elismerést Szöllősi György, a Puskás Nemzetközi Alapítvány kuratóriumi elnöke és a legendás rádióriporter, az ugyancsak Szepesi-díjas Vass István Zoltán nyújtotta át. Az Östreicher-díjat Szőke István özvegye, Filkorn Judit - az Őri B. Péter újságíró által felolvasott indoklás alapján - a Ferencváros legendás jobbszélsője és örökös bajnoka, a magyar válogatottat Románia elleni győztes góljával az 1972-es Európa-bajnokság belgiumi négyes döntőjébe juttató labdarúgó hűséges párjaként, a diákkorukban kezdődött, életre szóló szerelmük és legendás közös vállalkozásuk, az évtizedeken át alázattal vezetett "Volán-klub" működtetése során feleségként, munka- és üzlettársként nyújtott támogatásának, a közös életük minden örömét és gondját megosztó házastárs felbecsülhetetlen értékű jelenlétének elismeréseként kapta meg.
A díjat Varga Sándor játékosügynök, a kuratórium tagja, valamint Boczán Viktor, a mindkét elismerés egymillió forintos pénzjutalmát biztosító Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója adta át.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások