Balog: teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központot hoz létre a kormány 2017-ben

Az Európa Tanács 2016. évi sportminiszteri értekezletén Balog Zoltán közölte: a központ megvalósítására 3,2 millió eurót (nagyjából egymilliárd forint) szán a kormány.

A miniszter előadásában hangsúlyozta, Magyarországon egyszerre van jelen a tradíció és a megújulás, és ez igaz a sportra is.



"A célunk, hogy sportnemzetből sportoló nemzet legyünk" - fogalmazott Balog Zoltán. - "Ami azt jelenti, hogy a hagyományosan sikeres magyar sportágakat szeretnénk minél szélesebb körben ismertté tenni, hogy a magyarok minél nagyobb számban sportoljanak." Balog Zoltán kiemelte: jövőre Magyarország több tucat világversenyt rendez majd, tizenkét világ- és Európa-bajnokságot, amelyek közül kiemelkedik a vizes világbajnokság, amire - mint mondta - Budapest nagyon készül.

A miniszter kitért arra, hogy jövőre is komoly infrastrukturális beruházásokra készül a kormány a sport területén, s a kormány célja az, hogy ne legyen az országban olyan járás, regionális egység, ahol nincs legalább egy uszoda vagy nemzetközi sportverseny rendezésére alkalmas tornacsarnok.
Ez kétszáz létesítményt jelent - tette hozzá a tárcavezető. Balog Zoltán kiemelte, ide tartozik a teljesítményfokozó-szereket bevizsgáló központ építése is.
A sport egy fontos üzlet a világon, ezért fontos, hogy lefektetett, világos szabályai legyenek a szervezésben, a korrupció és a dopping elleni harcban - emelte ki a miniszter. Balog Zoltán kitért arra, hogy öt év alatt 136 ezerrel nőtt a versenyengedéllyel rendelkező sportolók száma Magyarországon, mára 350-en rendelkeznek ilyen engedéllyel. A 2024-es olimpiai pályázatról szólva azt mondta, "a magyar sportcsaládnak régi vágya", hogy Magyarország olimpiát rendezhessen.

Jelezte, az Agenda 2020 program olyan lehetőséget teremt, amely nyomán egy közepes méretű város is képes súlyos gazdasági megterhelés nélkül ötkarikás játékokat rendezni.
A konferencián Gabriella Battaini-Dragoni, az Európa Tanács főtitkár-helyettese többek között arról beszélt, hogy kollektív megállapodásra van szükség a kormányok részéről a drogellenes küzdelemben és a korrupcióval szembeni fellépésben. Úgy vélte, a mostani sportminiszteri értekezlet rendkívül időszerű és helyénvaló, hiszen a "közös utat" a nemzetek kormányaival kell megalkotni egy közös jogi keretrendszerben.

Minden országnak ratifikálnia kell a sportversenyek tiltott befolyásolása elleni, úgynevezett macolini egyezményt, mert e nélkül nem lesz előrehaladás a problémák leküzdésében - fogalmazott. Navracsics Tibor, oktatásért, kultúráért, fiatalokért és sportért felelős európai uniós biztos azt mondta, vissza kell adni az emberek sportba vetett bizalmát. Kifejtette, hogy a sportban meglévő problémák csak közös fellépéssel oldhatók meg.
Úgy vélte, a hatékonyabbá kell tenni a doppingellenes harcot, a sport területén is kulturális változásra van szükség, és a sportolóknak is nemet kell tudniuk mondani a teljesítményfokozó szerekre. További doppingellenes intézkedésekre van szükség, de ez nem szabad, hogy sértse az egyes sportoló magánéletet - utalt a személyes adatokra.

Navracsics Tibor arra kérte azokat az országokat, amelyek még nem írták alá a macolini egyezményt, hogy ratifikálják azt. Mario Pescante, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja is azt emelte ki, hogy fejleszteni kell a doppingellenes rendszert, egy centralizált rendszer kell, nagyobb átláthatóság és jobb irányításra van szükség ezen a téren.

A 14. európai sportminiszteri értekezletnek, amelynek Budapest ad otthont hétfőtől szerdáig, a doppingellenes küzdelem, a sporteredmények manipulálásával szembeni fellépés és a sportbeli jó kormányzás megvalósítása a három kiemelt témája. Negyven országból érkeztek miniszterek, államtitkárok, nemzetközi sportszervezetek vezetői az Európa Tanács sportpolitikai kérdésekkel foglalkozó testületének (EPAS) fórumára, amelynek Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a háziasszonya.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com