Bánhidi Ákos: előzetes megállapodást kötöttünk a dél-koreai sportegyetemmel
Bánhidi Ákos, a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott csapatmenedzsere bejelentette, hogy előzetes megállapodást kötöttek a dél-koreai sportegyetemmel, a tervek szerint a magyar férfi versenyzők közös edzőtáborokban is részt vehetnek majd a világ legjobb korcsolyázóival.A szakember az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kedden úgy fogalmazott, a magyarok számára ez egy nagyon komoly lehetőség, mellyel új lendülethez juthatnak. "Olyan ajtók nyílhatnak ki előttük, amelyek egyébként az európai korcsolyázók előtt nincsenek igazán nyitva" - jelentette ki Bánhidi, aki szerint különböző tervek vannak a közös edzőtáborok vonatkozásában.
"Speciális időszakon vagyunk túl mind a szezon, mind pedig a felkészülés tekintetében, egyfelől mert a Liu-testvérek országot váltottak, másfelől mert a háborús helyzet és az infláció szintén megnehezítette a helyzetünket, az idény első két világkupa-futamára el sem tudtunk utazni" - mondta a csapatmenedzser. Bánhidi Ákos úgy értékelt, nagyon jó eredmény, hogy az összes magyar váltó kijutott a világbajnokságra, ahol aztán a női együttes "egy nüansz" miatt nem jutott be az A döntőbe, ahol már éremért korcsolyázhatott volna.
"A hat világversenyről, amelyen részt vettünk, háromról éremmel tértek haza a hölgyek, ez pedig egy nagyon komoly teljesítmény az előzmények után. Ugyanakkor mindenképpen ide sorolnám a férfi váltó drezdai világkupán szerzett bronzérmét, melyet olyan korcsolyázók hoztak el, akik korábban nagy ritkán, épphogy szóhoz jutottak a váltóversenyek tekintetében" - mondta a szakember.
A női csapatról Bánhidi úgy nyilatkozott, nagyon fontos, hogy "az utánpótlás korosztályból hogyan integráljuk a versenyzőket az olimpiai keretbe", míg a férfiaknál "előre kell tekinteni", és a jelenlegi helyzetből "kell az építkezést folytatnunk." Bánhidi Ákos elmondta, április közepétől egyéni felkészülés következik a versenyzők számára, a közös munka pedig május elejétől kezdődik. Terveznek alapozó edzőtábort előbb Horvátországba, majd Észak-Olaszországba, ezeken a női és a férfi csapat tagjai közösen vesznek majd részt, aztán a tervek szerint a férfiak a Koreai Köztársaságba utaznak majd edzőtáborozni a sportegyetemre.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások