Bánhidi szinte biztosra veszi a vegyes váltó olimpiai részvételét

Bánhidi Ákos ágazati igazgató szerint a 2000 méteres vegyes váltóban szinte biztosnak tekinthető a magyar kvóta a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának felénél, azaz két állomás után."A kilencedik hely meglehetősen biztosnak és erősnek tűnik. Ugyan vannak mögöttünk erős csapatok, például a kazah, az olasz és a belga, de előttünk van a horvát, amelynél egészen biztos, hogy jobb a magyar staféta. A hátralévő két versenyből még egyet kell jól megfutni, és akkor nem hiszem, hogy veszélyben lenne kvóta" - mondta az M1 aktuális csatornának a Montrealban mindkétszer tizedik helyezett négyesről a sportvezető.

Bánhidi szerint némi csalódást okozott, hogy a női váltó a második viadalon elért 11. helyével kicsúszott a kvótás pozíciókból, így tizedikként várja majd az európai folytatást.

"Váltásból adódó hiba akadályozta meg, hogy hasonló eredményt érjenek el, mint az egy héttel korábbi hatodik hely.

Ezúttal sajnos homokszem csúszott a gépezetbe, buta hibák sorozata okozta, hogy nem tudtuk megismételni az első eredményt, de remélhetőleg ez lesz az az állomás, amit majd kihúzhatunk, mint a legrosszabb eredményt a négyből. Hazajönnek a lányok és rendezzük a sorokat, hogy hol rontottunk" - fogalmazott a szakember, aki ismét hangsúlyozta, hogy mekkora csapás érte a női válogatottat azzal, hogy az Európa-bajnok Jászapáti Petra térdszalagszakadás miatt kiesett. "Nem akarom a magam szívét sem fájdítani, de ahogy mondtam, vele ez egy éremesélyes együttes lenne. De nem adjuk fel a reményeinket" - hangsúlyozta.

Bánhidi hozzátette, a közvetlenül előttük álló francia és a lengyel csapatot kell majd megelőzni, ami "nehéz dió lesz, de ezt kell feltörniük". Szerinte az első állomás bebizonyította, hogy megoldható. A nők egyéni szereplését illetően azt emelte ki, hogy a lehetséges kilencből másodjára is nyolcszor végeztek kvótás helyen, különösen az 1500 méteren junior világbajnok Somodi Maja "állja meg derekasan a helyét a bivalyerős mezőnyben".

"A férfi váltó is tizedik helyen áll, ami a középmezőny közepe. Lehet ezen javítani, de a szerencsének is mellénk kell állnia, mert ha végignézek az eredménylistán, nagyjából azt látom, ahogy most az országok aktuális erősorrendje kinéz. Ha minden mellénk áll, akkor nem lehetetlen kijutni. A lengyel és a belga csapatra kell koncentrálni" - mondta a férfi stafétáról Bánhidi, aki arról is beszámolt, hogy egyéniben elsőre öt kvótás pozíciót értek el a magyar versenyzők, másodszorra csak hármat, azaz volt némi visszaesés és 500 méteren elúszni látszik a kvótaszerzés.

"Ezek nem tragikus helyezések, de éppen a kvalifikációs vonal alattiak" - mondta.

A négyállomásos vk-sorozat végén a férfi és női stafétáknál nyolc-nyolc nemzet szerez kvótát, míg a vegyes váltóknál tizenkettő. Minden egyéni távon - 500, 1000 és 1500 méteren - egy nemzet legfeljebb három kvótát szerezhet, a két rövidebb távon 32-32, míg a leghosszabb számban 36 résztvevő lesz az olimpián. A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók a 2018-as, phjongcshangi téli olimpiára a maximális, tízfős létszámmal kvalifikálták magukat. Legutóbb Pekingben öt férfi és három női versenyző jutott ki, de közülük Varnyú Alex nem lépett jégre.

Az első két, montreali állomás után november 20. és 23. között a lengyelországi Gdanskban, végül egy héttel később a hollandiai Dordrechtben lépnek jégre a sportág legjobbjai.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com