Bánkuti: teljesített célok

Gergelics József, az MTI különtudósítója jelenti: Bánkuti Zsolt szerint a szabadfogású válogatott teljesítette az előzetesen kitűzött célokat a bukaresti Európa-bajnokságon."Minden jó, ha a vége jó. Nyertünk egy érmet, s bár emellett nem jött össze az előzetesen tervezett pontszerző hely is, de a szintén kitűzött három kvótát megszereztük az Európa Játékokra" - értékelt az MTI-nek a csapat felkészülését áprilisig irányító szakember, aki a kontinensviadalon Dvorák László szövetségi kapitány mellett edzőként dolgozott.

    
A versenyzőként 2001-ben Európa-bajnok Bánkuti hangsúlyozta, ez egy rendkívül fiatal csapat, így nem lehettek ennél vérmesebb reményeik, de bizakodásának adott hangot, hogy a későbbiekben - ha nem is a jövő évi, tokiói olimpiáig - ütőképessé válhat. Úgy vélte, az érem mellett a pontszerző hely megszerzése nüanszokon múlott, mert a 125 kilós Ligeti Dániel és a 70 kilogrammos Vida Csaba kis túlzással egyaránt eldobta magától a bronzmeccset.
    

"Engem jobban megviselt a vereség, mint őt" - mondta Ligeti Dániel szerdai vigaszágas találkozójáról Bánkuti arra utalva, hogy nehézsúlyú tanítványa 3-1-es előnynél lábra támadott, de akciója sikertelen volt, ezt pedig megkontrázta ellenfele, aki így győzött alig néhány másodperccel a vége előtt. - "Ennek ellenére nem neheztelek rá, ő csak birkózni akart, jobban haragudtam volna, ha intéssel kap ki, mert a végén körbe-körbe rohangál és menekül."
    

Bánkuti a vereség okát többek között abban látja, hogy Ligeti otthon nem találkozik hozzá hasonló képességű nehézsúlyú birkózóval, így váratlanul éri, ha valaki nem esik rögtön a szőnyegre. Hozzátette, reálisan a Haladás versenyzőjének van a legnagyobb esélye az idei egyetlen kvótaszerző versenyen, a világbajnokságon indulási jogot szerezni a 2020-as tokiói olimpiára, de ehhez nagyon össze kell őt rakni fejben. Az U23-as korosztályú, újonc Vidáról pedig úgy vélekedett, ha nem a negyeddöntőben, hanem edzőmeccsen találkozik a brit Nicolae Cojocaruval, akkor fordított eredmény születik, nála kiütközött a rutintalanság.
    

"Jimmy példaértékűen dolgozta végig a felkészülést, húzóembere volt az egész csapatnak az edzések során. Februárban megnyerte a franciaországi nemzetközi versenyt, az adott neki kellő lökést a folytatáshoz" - mondta Bánkuti a bravúros teljesítménnyel bronzérmes Veréb Istvánról, aki idén 86 kilóról 92-re váltott, hogy ne kelljen annyit fogyasztania. - "Külön figyelemre méltó, hogy vigaszágas mérkőzésén és a bronzmeccsen is fordítania kellett. Éppen az éremcsatán volt legösszeszedettebb és legkoncentráltabb".
    

A Haladás 31 éves versenyzője negyedik bronzát nyerte világversenyen: 2013-ban vb-n, ezt megelőzően pedig 2014-ben és 2017-ben Eb-n lett harmadik. Nyáron a minszki Európa Játékokon a hat olimpiai súlycsoportban rendezik meg a birkózóversenyeket, az Eb-n Molnár József a 65, Szabó Mihály a 97, míg Ligeti Dániel a 125 kilósok között szerzett indulási jogot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com