Baráthék Prágában lépnek pályára, Bolláék román ellenfelet fogadnak

Baráth Péter csapata, a lengyel Raków Czestochowa a cseh Sparta Praha vendége lesz a labdarúgó Konferencia-liga csütörtöki, harmadik fordulójában, míg Bolla Bendegúz együttese, a Rapid Wien a román Universitatea Craiovát fogadja.A Raków két forduló után egy-egy győzelemmel és döntetlennel a nyolcadik helyen áll a tabellán. Érdekesség, hogy az első körben éppen az Universitatea Craiova ellen nyert, mégpedig 2-0-ra, míg a két héttel ezelőtti második fordulóban ugyancsak Csehországban játszott, a Sigma Olomouc vendégeként (1-1).

Bolla osztrák csapata - amely a selejtező utolsó körében a Győrt búcsúztatta - egyelőre két vereséggel az utolsó előtti a tabellán, aktuális vendége, a Craiova ugyan szintén nyeretlen még, de egy döntetlennel már szerzett egy pontot.

A hatfordulós alapszakasz után a legjobb nyolc rögtön a nyolcaddöntőbe jut, míg a 9-24.

helyezett csapatokra egy plusz párharc vár a 16 közé kerülésért.

Konferencia-liga, alapszakasz, 3. forduló:

Sahtar Donyeck (ukrán)-Breidablik (izlandi), Krakkó 18.45

Sparta Praha (cseh)-Raków Częstochowa (lengyel) 18.45

FSV Mainz (német)-Fiorentina (olasz) 18.45

Celje (szlovén)-Legia Warszawa (lengyel) 18.45

Kuopion PS (finn)-Slovan Bratislava (szlovák) 18.45

AEK Athén (görög)-Shamrock Rovers (ír) 18.45

Samsunspor (török)-Hamrun Spartans (máltai) 18.45

AEK Larnaca (ciprusi)-Aberdeen (skót) 18.45

Noah (örmény)-Sigma Olomouc (cseh) 18.45

Rapid Wien (osztrák)-Universitatea Craiova (román) 21.00

Dinamo Kijev (ukrán)-Zrinjski Mostar (bosnyák), Lublin 21.00

Crystal Palace (angol)-AZ Alkmaar (holland) 21.00

Rayo Vallecano (spanyol)-Lech Poznan (lengyel) 21.00

Lincoln Red Imps (gibraltári)-HNK Rijeka (horvát) 21.00

Shkendija (északmacedón)-Jagiellonia Bialystok (lengyel) 21.00

Häcken (svéd)-Strasbourg (francia) 21.00

Lausanne (svájci)-Omonia (ciprusi) 21.00

Shelbourne (ír)-Drita (koszovói) 21.00

A tabella:

1. Fiorentina 2 2 - - 5-0 6 pont

2. AEK Larnaca 2 2 - - 5-0 6

3. Celje 2 2 - - 5-1 6

4. Lausanne 2 2 - - 4-0 6

Samsunspor 2 2 - - 4-0 6

6. FSV Mainz 2 2 - - 2-0 6

7. Rayo Vallecano 2 1 1 - 4-2 4

8. Raków Czestochowa 2 1 1 - 3-1 4

9. Strasbourg 2 1 1 - 3-2 4

10. Jagiellonia Bialystok 2 1 1 - 2-1 4

11. Noah 2 1 1 - 2-1 4

12. AEK Athén 2 1 - 1 7-3 3

13. Zrinjski Mostar 2 1 - 1 5-1 3

14. Lech Poznan 2 1 - 1 5-3 3

15. Sparta Praha 2 1 - 1 4-2 3

16. Crystal Palace 2 1 - 1 2-1 3

17. Sahtar Donyeck 2 1 - 1 4-4 3

18. Legia Warszawa 2 1 - 1 2-2 3

19. HNK Rijeka 2 1 - 1 1-1 3

20. Shkendija 2 1 - 1 1-2 3

21. AZ Alkmaar 2 1 - 1 1-4 3

22. Lincoln Red Imps 2 1 - 1 2-6 3

23. Drita 2 - 2 - 2-2 2

24. Häcken 2 - 2 - 2-2 2

25. Kuopion PS 2 - 2 - 1-1 2

26. Omonia 2 - 1 1 1-2 1

27. Shelbourne 2 - 1 1 0-1 1

28. Universitatea Craiova 2 - 1 1 1-3 1

Sigma Olomouc 2 - 1 1 1-3 1

30. Breidablik 2 - 1 1 0-3 1

31. Slovan Bratislava 2 - - 2 1-3 0

32. Hamrun Spartans 2 - - 2 0-2 0

33. Shamrock Rovers 2 - - 2 1-6 0

34. Dinamo Kijev 2 - - 2 0-5 0

35. Rapid Wien 2 - - 2 1-7 0

36. Aberdeen 2 - - 2 2-9 0

Azonos pontszámnál és gólkülönbségnél az idegenben szerzett gólok alapján rangsorol az európai szövetség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com