Barcelona World Race - Célba értek Fa Nándorék

Kedd hajnalban befutott a célba Fa Nándor és Conrad Colman a Spirit of Hungaryvel a Barcelona World Race földkerülő vitorlásversenyen.faA szervezők tájékoztatása szerint a barcelonai célvonalon 0 óra 59 perckor haladt át hetedikként a magyar hajó, amely így 110 nap, 10 óra, 59 perc és 40 másodperc alatt teljesítette a kétszemélyes földkerülő versenyt. Fa Nándor 61 évével a mezőny legidősebb, a 31 esztendős Colman pedig a legfiatalabb tagja volt, a Spirit of Hungary 27 600 tengeri mérföldet (51 143 kilométert) tett meg. A hajó útját technikai problémák és sérülések is nehezítették.

A versenyt a Cheminées Poujoulat - fedélzetén a svájci Bernard Stamm-mal és a francia Jean Le Cammal - nyerte meg március 25-én 84 nap 5 óra 50 perc és 25 másodperces versenycsúccsal. A második a Neutrogena lett, fedélzetén a spanyol Guillermo Altadill-jal és a chilei José Munozzal, harmadikként pedig a katalán Anna Corbella, Gerard Marín duó kormányozta GAES ért célba.

A nyolc hajót felvonultató mezőny december 31-én rajtolt el Barcelonából. Január közepén árboctörés miatt kiesett az éllovas és nagy esélyesként számon tartott Hugo Boss, a brit Alex Thomsonnal és a spanyol Pepe Ribesszel a fedélzetén, így végül hét hajó teljesítette a földkerülést.

Az 500 ezer euró összdíjazású Barcelona World Race-t harmadszor rendezték meg. Első alkalommal, 2007-2008-ban a francia Jean-Pierre Dick és az ír Damian Foxall irányította Paprec Virbac 2. nyert 92 nap 9 óra 49 perces eredménnyel. A 2010-11-es kiírásban Dick honfitársával, Loick Peyronnal győzött. Akkor 93 napra, 22 órára és 20 percre volt szükségük a Föld körbevitorlázásához.

"A verseny előtti sajtótájékoztatón azt mondtam, hogy a célunk a célba érés, és keményen meg is küzdöttünk érte" - mondta a verseny honlapján Fa Nándor, aki negyedszer kerülte meg a Földet vitorlással. "Száz napon belüli időt szerettem volna, de sok problémánk volt az időjárással, ráadásul a hajót nem sokkal előtte bocsátottuk csak vízre, aminek meg is fizettük az árát. A tőkesúllyal volt a legtöbb gond, ezer mérfölddel a Horn-fok előtt már összepakoltuk vészhelyzet esetére a legfontosabb dolgokat, és kikészítettük a mentőmellényeket, ha bármikor el kell hagynunk a hajót."

Fa Nándor kifejtette, jelmondatuk a tolerancia és a türelem volt, s ezt ki is írták a kabin falára. Társáról elmondta, erősen emlékezteti 20 évvel korábbi önmagára, és bár voltak nézeteltéréseik, remekül tudtak együtt dolgozni. Ennélfogva úgy tekint már Colmanra, mint az öccsére.

Az új-zélandi vitorlázó közölte, idegenként vágtak neki a földkerülésnek, nem sokat tudtak egymásról, de együtt izzadtak, együtt véreztek, s végül fantasztikus élményen vannak túl, Fa pedig nagyszerű társ volt.
"Meg kellett tudnom, hogy ugyanaz vagyok-e, mint 25 évvel ezelőtt" - jelentette ki a magyar hajós. "Meg akartam tudni, ki vagyok, és mennyi van bennem. A hajók teljesen mások ma már, a sebesség is megnőtt, rengeteg tanulnivaló van. Fizikailag úgy érzem, készen állok a szóló földkerülésre, így nekivágok majd jövőre a Vendée Globe-nak."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com