Barczi Róbert: kezdeményező játékot várunk el

A rendszerszemlélet kialakítását és a lefektetett elvek gyakorlatba történő következetes átvitelét célozza meg a következő időszakra vonatkozóan a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) sportigazgatója, aki ezzel annak szeretné megteremteni a feltételét, hogy a magyar labdarúgás sikerei ne esetlegesek legyenek, hanem a rendszerből következzenek.A tavaly májusban kinevezett Barczi Róbert egy háttérbeszélgetésen arról számolt be, hogy összeállt a rendszer, amelyben az utánpótlás-nevelésben rengeteg segítségek kapnak az egyesületek, az edzők a konkrét feladatok elvégzéséhez, ugyanakkor az ellenőrzésre, visszacsatolásra, adott esetben a szankcionálásra is hatékony lehetőség nyílik. Megjegyezte: a klubokkal igyekeznek megtalálni a hangot és korrekt együttműködést kialakítani, de a korábbinál sokkal határozottabb fellépést terveznek, mert azt szeretnék, hogy látható eredmények legyenek.
    

Emlékeztetett rá, hogy az MLSZ az elmúlt időszakban jelentősen előrelépett az igazolt labdarúgók számának növelése, az infrastruktúra fejlesztése, a pénzügyi stabilis megteremtése, a modern szövetség kialakítása és presztízsének helyreállítása terén, de ezeket inkább mennyiségi mutatók jelzik, míg a 2020-2025-ös időszakban már a minőségi munkára is jobban kell fókuszálni.
    

Úgy vélekedett, hogy az elmúlt években az Eb-részvételek és a csoportkörös szereplések a nemzetközi kupákban nem minden esetben rendszerszintű folyamat eredményei voltak, ő viszont azt szeretné, ha folyamatában tudnák garantálni az állandó színvonalat. Négy fontos területet emelt ki, melyen javulást kell elérni: a tehetségek kiválasztása, a felfelé áramlás biztosítása, a képzés és a versenyeztetés, azaz a fiatal játékosok NB I-be történő beépítése.
    

Az utánpótlás új rendszerét ismertetve elmondta, országos szinten és megyénként is kialakítottak egy piramist, melyben a grassroots vagy amatőr csapatokat, a körzet központokat és a tehetségközpontokat összekötötték egymással. A Bozsik-, illetve más utánpótlás tornákat a körzet központok szervezik. Ezek látják el a szakmai felügyeletet, lebonyolítják a kiválasztó tornákat, és a legügyesebbeknek kéthetente edzéseket tartanak, melyeken a tehetségközpontok vezetői és edzői is megjelennek. Minden megyében van jellemzően egy tehetségközpont, amely végső soron azért felel, hogy a tehetségek ne tűnjenek el az adott régióban.
    

"Reményeink szerint így a kiválasztás és a felfelé áramoltatás, a gyerekek megfelelő szintre való igazolása meg fog tudni valósulni" - vélekedett Barczi Róbert. Kiemelte: a célok megvalósításához, a klubok és a szakemberek segítésére kézikönyvet állítottak össze. "Az egésznek az alapelve az, hogy kezdeményező játékot várunk el a kluboktól. Nem tudjuk elfogadni, ha valaki beáll bekkelni és csak rugdossa előre a labdát. Ehhez alakítottuk ki a versenyrendszert és a szabályokat" - mondta, hozzátéve: kollégái, akik járják majd az országot, szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni a megvalósítást.
    

A célhoz igazították az átigazolás rendszerét is. Emlékeztetett rá, hogy eddig a nagyobb klubok 15 éves korosztályban összeszedték az országból a gyerekeket. Innentől kezdve viszont csak nyolc játékost igazolhat egy akadémia távolabbi régiókból, így rá lesz kényszerítve, hogy 13-14 gyereket vagy saját maga neveljen ki, vagy a környezetéből igazoljon, mert megyén belülről lehet. Azt is elmondta, hogy a tehetségközpontokban az edzőknek U14-es korosztályig főállásúaknak kell lenniük, hogy a feladatukra tudjanak koncentrálni.
    

A sportigazgató hangsúlyozta: szeretnék elérni, hogy a nagyobb klubok a körzetükben lévő kisebbekkel vegyék fel a kapcsolatot, működjenek együtt. Jelezte ugyanakkor, hogy nemcsak kérnek, adnak is. Átalakították az edzőképzést, gyakorlatilag minden kurzus egymásra épül, szétválasztották az utánpótlással és a felnőttekkel foglalkozók képzését.
    

A megfogalmazott célok és feladatok végrehajtásához és az ellenőrzéshez a hátteret a Talent-X nevű informatikai vállalatirányítási rendszer biztosítja, amelybe be lesz kötve a tíz akadémia és a 28 tehetségközpont, az akadémiákat felügyelő Emmi és az MLSZ. Ide fel kell majd tölteni többek között az edzésvázlatokat, az edzések helyszínét, időpontját, a játékosok sérüléseit, a különböző mérések eredményét, a mérkőzések elemzését, a játékosok értékelését. A teljes körű információs háttér alapján tud majd a sportigazgatóság szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végezni, illetve visszajelzéseket adni.
    

A tehetségközpontok és az akadémiák bajnoki mérkőzéseit U14-es, U15-ös és U16-os korosztályban mobilkamerákkal felveszik, a felvételeket feltöltik egy felületre. A klubok a sajátjuk mellett mások mérkőzéseihez is hozzáférnek, így lehet majd elemezni, illetve rá lehet bukkanni más csapatok tehetségeire. Tizennégy éves korig a tehetségközpontok és az akadémiák együtt versenyeznek regionális szinten, onnantól viszont már külön, ezért is hasznos, hogy a videók rendelkezésre állnak majd.
    

Az új rendszer szeptemberben indult, lesz egyeztetés-visszajelzés kéthetente, figyelmeztetés - ha szükséges - írásban, utána dicséret, vagy szükség esetén pénzbüntetés, majd kizárás az adott szintről. Mentorok segítik a klubok munkáját, májusban pedig elkészül tíz hónap értékelése. Fontos eleme a rendszernek a gyakorlattár és edzéstervező, melyből az edzők korosztályra és adott célra leszűrve tudnak - videón is bemutatott - feladatokat választani az edzésekhez, illetve a klubfejlesztési kézikönyv, amely pontosan meghatározza a célokat, feladatokat és azok megvalósításának módját.
    

"Bármit kitalálunk, bármilyen segítséget adunk, minden a klubokban fog eldőlni"  - hangsúlyozta ugyanakkor a sportigazgató. - "Egy utánpótlás edző célja nem az kell legyen, hogy meg akarja nyerni a mérkőzést, hanem, hogy a gyerek fejlődjön" - fogalmazta meg a legfontosabb üzenetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com