Bemutatták a Szatmári András főszereplésével készült kampányfilmet
Vermes Iván rendező az egyik budapesti multiplex moziban tartott csütörtöki vetítés után elmondta, el akarták kerülni a heroizáló megközelítést, inkább a könnyedséget, szellemességet, játékosságot állították középpontba. Elárulta, hogy Szatmári fegyelmezett volt, jól alkalmazkodott a forgatás ritmusához, ahhoz, hogy hosszú várakozások után hirtelen koncentráltnak kell lenni.
"Szatmári Andrással zökkenőmentes volt a közös munka, bízom benne, hogy a végeredmény a nézőknek is tetszeni fog" - mondta. Seress Zoltán színművész, aki asszóvezetőként tűnik fel a filmben, megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehetett az elkészítésben. Mint mondta, három oka volt annak, hogy vállalta a feladatot: a sportág sikeressége, hogy korábban is kapcsolatba került már a vívással forgatáson, illetve hogy ilyen jellegű kampányfilmben nem szerepelt még.
"Próbáltam a maximumot nyújtani, úgy, mint a páston" - emlékezett vissza a forgatásra Szatmári András. - "Azért az, hogy két éjszakán keresztül kellett eljátszani a szerepet, nem volt egyszerű, de hihetetlenül jó stábbal dolgoztam, jó hangulatban telt az egész" - tette hozzá. A bemutatóra lázzal, de combsérüléséből felépülve érkezett. Ezzel összefüggésben azt mondta, a másfél hét múlva kezdődő, düsseldorfi Európa-bajnokságon, majd a hazai vb-n is bízik a csapat jó szereplésében, és erre is helyezik a hangsúlyt, ugyanakkor úgy fogalmazott: "nem megyek a falnak, ha véletlenül Európa-bajnok leszek".
Emlékeztetett rá, hogy ha a válogatottnak összejön az olimpiai kvalifikáció, az egyéniben is garantálja három kardozó indulását, egyébként viszont legfeljebb egy léphetne pástra Tokióban. "Ezt szeretnénk elkerülni" - szögezte le. Elárulta, hogy Eb-n címvédőként legalább döntőt szeretnének vívni, a vb-n pedig az első négy közé kerülés a cél.
A bemutatón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy ilyen nagyszabású világverseny, mint a vívó-világbajnokság, bevonzza a fiatalokat az adott sportágba. "Az élsport mögött ott van az utánpótlás. A vb-n olimpiai és világbajnokokat fogunk látni, ez nagy élmény, pozitív hatással lehet a versenyzőkre" - vélekedett, hozzátéve, hogy egy ilyen kiemelkedő sportesemény megrendezése a sportágnak, a fővárosnak és az országnak is kedvező. Emlékeztetett rá, hogy amikor 2010-ben a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot és megfogalmazódott, hogy minél több sportesemény jöjjön Magyarországra, "akkor az volt a cél, hogy a legnagyobbakat hozzuk ide", és idén például négy nagy világverseny is zajlott, illetve zajlik itthon.
"Ez azt mutatja, hogy sportnemzet vagyunk és sportoló nemzetté is szeretnénk válni. A példaképek vonzzák a sportba a fiatalokat" - mondta, majd hangsúlyozta, hogy a magyar kormány, ahogy eddig is tette, a jövőben is kiemelten fogja támogatni a vívósportot. Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke arról beszélt, hogy a sportág szempontjából rendkívül fontos időszak következik.
"Az Eb-n is szeretnénk jó eredményt elérni. Nem rakunk terhet a versenyzőkre konkrét célok megfogalmazásával, de nyilván tudják ők is, hogy mennyire fontos a jó szereplés az olimpiai kvalifikáció szempontjából." - mondta. A világbajnokságról úgy fogalmazott: "arra készülünk, hogy hazai közönségünk előtt a lehető legjobbat hozzuk ki".
A konkrét eredményekre vonatkozó kérdés elől kitért, ugyanakkor a férfi kard-, a férfi párbajtőr- és a női kardcsapatot markánsnak és egységesnek nevezte. A kampányfilm a BOK Csarnokban július 15. és 23. között sorra kerülő világbajnokság élő televíziós közvetítéseink felvezetéseként elsősorban az M4 Sporton lesz látható a következő hetekben. Székely Dávid csatornaigazgató leszögezte, "kifejezetten jó kampányfilmet sikerült létrehozni", majd elmondta, hogy a közmédia kiemelt figyelmet fordít a budapesti vívó-világbajnokságra.
"Tizenegy kamerával közvetítjük az Antenna Hungáriával együttműködve a döntőket, ezek közül hat olyan lassító kamera, ami a versenyzők és az asszók minden rezdülését megmutatja majd" - árulta el, hozzátéve, hogy a közmédia teljes portfólióját felhasználják a vb népszerűsítésére, így az M1 aktuális csatorna és az M4 Sport sporthíreiben, az m4sport.hu-n, valamint az MTI-ben is kiemelten foglalkoznak majd a budapesti világversennyel.
Az MTVA támogatásával készül a négyszeres olimpiai bajnok kardvívónak, Fuchs Jenőnek emléket állító "Fuchs Jenő: Az első ember" című dokumentumfilm is, melynek előzetesét a sajtóeseményen szintén levetítették. A film társproducere, a vízilabdázóként háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely és Czinke Gyula társrendező elmondta, hogy a kész produkciót ősszel mutatják be a Duna csatornán, de több nemzetközi fesztiválra is benevezik, sőt az alkotótársakkal azt tervezik, hogy a kardozó életéről nagyjátékfilmet is készítenek majd.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások