Benedek Tibor: A szív és az erő diadala volt

A férfi vízilabda-válogatott 11–10-re legyűrte a horvátokat a barcelonai vizes-világbajnokság elődöntőjében, s így bejutott a fináléba. Vélemények, nyilatkozatok és egy összefoglaló, spanyol kommentárral.

Water Polo

A győzelem után Benedek Tibor szövetségi kapitány az MTI-nek nyilatkozott: „Minden elismerésem a játékosoké, akik az első pillanattól elhitték, hogy tényleg jók. Nem baj, ha megnehezítik a dolgunkat, lásd a mai kiállítási arányt, egy ilyen csapatot ez sem törhet meg. A szív és az erő diadala volt a mai győzelmünk. Gyakorlatilag mindegy, hogy a döntőben ki lesz az ellenfelünk.”

Varga Dániel még azelőtt nyilatkozott, hogy a másik ágon Montenegró az olaszok legyőzésével bejutott volna a döntőbe. Szerinte erős csapatunk van, s a győzelem csak rajtunk áll vagy bukik: „Nagyon örülök. Most van néhány óránk, hogy megünnepeljük a sikert, de holnap reggeltől a döntőre kell összepontosítanunk. Mindegy, kivel kell összecsapnunk, mivel hiszek benne, hogy rajtunk áll, nyerünk-e. A mai meccsen ilyen szoros eredményt vártam, Horvátország nagyon jó csapat. Ők az olimpiai bajnokok, szóval ilyen kemény mérkőzésre számítottam".

A horvátok szövetségi kapitánya, Ivica Tucak csak röviden értékelt: „A legfontosabb lövéseket kihagytuk, de ennek ellenére gratulálnom kell a csapatomnak a rendkívüli erőfeszítéseiért".

FÉRFI VÍZILABDA VILAGBAJNOKI ELŐDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 11–10 (2–3, 4–2, 3–2, 2–3)

[video width="600" ][/video]

Barcelona, 3500 néző. V: Flahive (ausztrál), Naumov (orosz)

MAGYARORSZÁG: NAGY V. – SZIVÓS 3, VARGA DÉNES 2, Gór-Nagy 1, Hárai, VARGA DÁNIEL, Madaras 1. Csere: Decker Á., Hosnyánszky, VÁMOS 3, Bátori, Bedő 1. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

HORVÁTORSZÁG: Pavic – Muslim 1, S. SUKNO 2, OBRADOVIC 2, DOBUD 2, Jokovic 2,

I. Milakovic. Csere: Loncar, Paskvalin, Setka 1, Bukic, Buslje. Szövetségi kapitány: Ivica Tucak

Gól – emberelőnyből: 8/4, ill. 14/4

Gól – kettős emberelőnyből: –, ill. 1/0

Gól – ötméteresből: –, ill. 2/0

Kipontozódott: Gór-Nagy (22. p), Decker Á. (24. p.), ill. Obradovic (32.)

 

A szombaton 22:15-kor kezdődő döntőben a címvédő olaszokat könnyedén legyőző Montenegró lesz a mieink ellenfele.

MONTENEGRÓ–OLASZORSZÁG 10–8 (3–1, 2–0, 4–3, 1–4)

Gólszerzők: N. Janovics 3, Brguljan, M. Janovics, Ivovics 2-2, Petrovics, ill. Aicardi, Figlioli 3-3, Gallo, Presciutti 1-1

 

AZ 5–8. HELYÉRT

Szerbia–Spanyolország 8–8 (2–2, 1–0, 2–3, 1–1, 2–1, 0–1) – ötméteresekkel 5–6

Görögország–Ausztrália 11–9 (3–1, 4–3, 2–4, 2–1)

Forrás: NS

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com