Benedek Tibor még nem szűkítette Eb-keretét

Benedek Tibor szövetségi kapitány még nem szűkítette a januári, belgrádi vízilabda Európa-bajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott keretét, három játékos azonban így sem utazik el a csapattal a horvátországi edzőtáborba.

A műtét után lábadozó Hárai Balázs, valamint Jansik Dávid és Tóth Márton marad Budapesten, míg a többi csapattag háromnapos edzőtáboron vesz részt Zágrábban, s ennek során négy alkalommal kétkapuzik a világbajnoki ezüstérmes hazaiakkal.

benedek_tibor1

"Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ők nem lehetnek ott az Európa-bajnoki keretben, azt, hogy ők most itthon készülnek három napig, nem értékelném túl" - idézi a magyar szövetség honlapja Benedek Tibort. A szövetségi kapitány kifejtette: még mindig vannak nyitott kérdések, amelyek miatt csak a zágrábi edzőtábor után szűkíti a keretet.

"Nekünk most az volt a fontos, hogy felkészüljünk arra, hogy a horvátokkal négy jó kétkaput játsszunk, és úgy érzem, ez sikerült. Tudjuk, mit akarunk játszani, úgy megyünk oda, hogy tisztában vagyunk, mit kell csinálnunk. Hétfőn reggel lesz az első kinti edzés, este pedig az első kétkapu" - foglalta össze a szakember, aki hozzátette: az elmúlt néhány nap munkáját jónak értékeli, sok mindent tudott gyakorolni a csapat, s a karácsonyi időszak ellenére is mindenki százszázalékosan komolyan vette a gyakorlásokat.

A kontinensviadal előtti utolsó erőpróba a január eleji (3-5.), győri Volvo Kupa lesz, ott már az Eb-keret játszhat.

A magyar válogatott zágrábi kerete:

Nagy Viktor (Szolnoki Dózsa-Közgép), Lévai Márton (Debreceni VSE), Bisztritsányi Dávid (A-Híd-OSC-Újbuda) - kapusok
Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Bedő Krisztián (mindannyian ZF-Eger), Varga Dénes, Varga Dániel, Vámos Márton, Kis Gábor, Mezei Tamás (mindannyian Szolnoki Dózsa-Közgép), Salamon Ferenc, Bátori Bence, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós (mindannyian A-Híd-OSC-Újbuda), Manhercz Krisztián (Szeged-Diapolo)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com