Benyújtották a fellebbezést az Oroszországban börtönre ítélt amerikai kosárlabdázó érdekében

Náray Balázs, az MTI tudósítója jelenti: Brittney Griner amerikai kosárlabdázó ügyvédei benyújtották a fellebbezési kérelmet az orosz bíróság ítélete ellen, amely kábítószer-csempészet miatt 9 év börtönt rótt ki a sportolóra. Az amerikai kormányzat továbbra is fogolycsere keretében próbálja elérni szabadon engedését, a tárgyalások zajlanak.A kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok játékosra augusztus 4-én egy Moszkvához közeli bíróság mondta ki az ítéletet. Griner jogászai a The New York Times című lap beszámolója szerint azt közölték, hogy a fellebbezés elbírálása akár 3 hónapot is igénybe vehet, miközben orosz hivatalos források azt mondták, hogy minden jogi utat ki kell meríteni, és csak azután kerülhet szóba a tárgyalás egy lehetséges fogolycseréről.
    

Ezzel ellentétesen nyilatkozott a hétvégén Alekszander Darcsijev, az orosz külügyminisztérium Észak-Amerikáért felelős osztályának vezetője, aki - szintén a The New York Times szerint - azt mondta, hogy "politikai tárgyalások zajlanak az Egyesült Államokkal, amelynek része az Egyesült Államok által fogva tartott oroszok ügye, akiknek elengedését várja Oroszország Brittney Griner szabadsága fejében".
    

Darcsijev a TASZSZ orosz hírügynökségnek megerősítette, hogy Oroszország az Egyesült Államokban bebörtönzött oroszfegyver-kereskedő, Viktor Bout elengedését várja, és azt is közölte, hogy a fogolycsere alanya lehet Brittney Griner mellett egy másik amerikai, Paul Whelan korábbi katona, akit Oroszországban kémkedésért ítéltek börtönre.
    

Brittney Grinert idén februárban vették őrizetbe a moszkvai repülőtéren, amikor orosz klubcsapatához utazott vissza. Csomagjában kábítószer-tartalmú készítményt találtak. A tárgyalás során beismerte bűnösségét, elnézést kért tettéért, és hangsúlyozta, véletlenül tette bőröndjébe a kannabiszt tartalmazó üveget. A bírósági ítélet szerint a 9 év börtönbüntetés kiszabásánál figyelembe vették a részleges beismerést, a bocsánatkérést, Griner egészségi állapotát, valamint jótékonysági tevékenységét. Az amerikai külügyminisztérium az ítélethirdetés után jelezte, hogy fenntartja álláspontját, miszerint Brittney Grinert jogtalanul tartóztatták le.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com