Berente Judit: váratlanul ért az elismerés

Berente Judit a Szervátültetettek Téli Világjátékán szerzett három aranyérmével érdemelte ki az Év fogyatékos sportolója elismerést, amelyet ezúttal férfiak és nők számára összevontan hirdettek meg. A versenyző, aki a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke is, az M4 Sport-Az Év sportolója gálán vehette át a díjat."Mi, szervátültetettek szerencsések voltunk az elmúlt évben, mert februárban még meg lehetett rendezni a legrangosabb versenyünket, a világjátékokat, miközben elmaradt az olimpia, a paralimpia és sok más nagy viadal - mondta az MTI-nek Berente Judit. - Igaz, az év elején már tudtunk a koronavírusról és Ázsiából hiányoztak is sportolók, de mégiscsak rajthoz állhattunk."    

    
A vesetranszplantált sportoló kilencedik alkalommal volt a válogatott tagja a Szervátültetettek Téli Világjátékán. A Kanadában rendezett eseményen az öt kilométeres és az egyórás sífutásban, valamint sílövészetben végzett az első helyen, ezzel a magyar csapat legeredményesebb tagja lett. Felidézte, hogy kitűnő körülmények között, remek sípályákon versenyezhetett, és a három aranyérmét annak is köszönheti, hogy olyan hetet fogott ki, amikor minden összejött.
    

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége elnöki tisztét is betöltő sportoló elmondta, hogy számukra ritkábban rendeznek versenyeket, csupán évente egy nagy multisport eseményre kerül sor. "Legközelebb 2022-ben Bormióban rendeznek téli világjátékokat, van motivációm, addig kitartok, arra készülök. Egyelőre csak erőnléti edzéseket tudunk csinálni, úszok, kerékpározok, konditerembe járok, illetve nordic walkingozok" - mondta az Év fogyatékos sportolójának választott Berente Judit, aki nem titkolta, hogy váratlanul érte az elismerés, amelynek természetesen nagyon örül.  
   

"Díjkiosztó gálán már többször részt vettem, felemelő érzés átélni, most meg különösen az, győztesként távozni" - fogalmazott Berente Judit, majd sportvezetőként hozzátette: bízik abban, hogy a nyári sportágakban nemsokára már lehet versenyeket rendezni, közös edzőtáborozásokat szervezni, az intézkedések feloldásáig viszont mindenkinek marad az egyéni felkészülés.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com