Betegségek nehezítik a kötöttfogásúak felkészülését

A kötöttfogású birkózó-válogatott sokáig zavartalan felkészülését éppen a hajárára fordulva zavarták meg betegségek és kisebb sérülések, ennek ellenére Sike András szövetségi kapitány jó szereplést vár a csapattól a hétfőn kezdődő római Európa-bajnokságon.A szakág három nappal az indulás előtt tartott sajtónyilvános edzést a budapesti Körcsarnokban, ami alatt Szabó László (82 kg), aki hétfőre belázasodott, végig szobabiciklizésre volt kárhoztatva. A 67 kilóban a kontinensviadalon debütáló Váncza István (67 kg) a múlt héten esett át hasonló betegségen, ráadásul múlt szombaton az utazó csapat első számú embere, a tavaly világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Viktornak (87 kg) a térde zúzódott meg.

    
"Az a baj, hogy egyes mozdulatoknál fáj, de nem lesz akadálya a szereplésemnek"- mondta az MTI-nek a BHSE már olimpiai kvótás Európa-bajnoka, aki egyértelműen éremért utazik az olasz fővárosba. Az Eb-re - mely szokatlanul korai időben van idén az olimpia miatt - fiatal magyar együttes utazik kötöttfogásban. Most debütál a felnőttek között világversenyen a 19 éves Szőke Alex, akinek a mezőnyt ismerve nagyon nehéz dolga lesz, 97 kilogrammban ugyanis tulajdonképpen mindenki indul, aki számít. Az ifjúsági korosztályban világ- és Európa-bajnok, juniorban Eb-győztes birkózó ugyanakkor nem foglalkozik ezzel, szeretné bizonyítani, hogy már a felnőttek között is helye van a mezőnyben.
   

"Természetesen egy kis izgalom van bennem, de nem akarok nagy terhet rakni magamra, ugyanakkor nem félek senkitől" - nyilatkozta Szőke Alex, akit külön motivál, hogy egy kiugró eredménnyel a márciusi budapesti olimpiai kvalifikációs verseny indulásáért folytatott harcban előnybe kerülhetne hazai riválisaival, Kiss Balázzsal és Szilvássy Erikkel szemben.
    

A csapattal nem lesz ott ezúttal a friss világbajnok Lőrincz Tamás (77 kg) és a tavaly vb-bronzérmes, szintén vb- és Eb-első Korpási Bálint, akik Kubában edzőtáboroznak jelenleg, s jövő héten ott szerepelnek egy nemzetközi viadalon. A 72 kilóról az idén olimpiai súlyra, 67 kilóra váltó Korpási Sike András elmondása szerint jól áll a súlyával, így márciusban nem lesz akadálya annak, hogy szőnyegre lépjen a hazai kvótaszerző viadalon.
  

A kapitány az Eb-n egyértelműen érmet, érmeket remél a csapattól, mely a hétfői nyitónapon kezdi meg szereplését a vasárnapig tartó versenyen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com