Betlehem hetedik, Rasovszky címvédőként kilencedik 5 kilométeren

Betlehem Dávid a hetedik, Rasovszky Kristóf pedig címvédőként a kilencedik lett hétfőn a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében, a Lupa-tavon zajló világbajnokságon.Ebben a számban gyűlt össze a legnépesebb mezőny, a nyári kánikulában 63-an ugrottak a Lupa-tó kellemes vízébe, hogy teljesítsék a háromkörös viadalt. Köztük volt a vasárnapi csapatversenyben ezüstérmes magyar együttes két férfi tagja, a címvédő Rasovszky Kristóf - aki 2019-ben Kvangdzsuban a szakág történetének első és eddigi egyetlen magyar aranyérmét szerezte -, valamint a 18 esztendő Betlehem Dávid.
    

A verseny elején rögtön élre álltak a medencés menők, másfél kilométer után az ukrán Mihajlo Romancsuk vezetett, mögötte a német váltót vasárnap aranyra vezető, olimpiai bajnok Florian Wellbrock, valamint az olasz Gregorio Paltrinieri haladt, utóbbi szombaton 1500 méter gyorson minden idők második legjobb eredményével nyert a Duna Arénában, vasárnap pedig Rasovszky mögött célfotóval lett harmadik csapatban.
    

A táv feléhez érve a két magyar az élmezőnytől kissé leszakadva a kilencedik és tizedik helyen tempózott, a hátrányuk folyamatosan nőtt a legjobbakhoz képest, így a dobogós helyezések sorsába nem tudtak beleszólni. A számot a német Wellbrock nyerte, aki akárcsak vasárnap, az utolsó kétszáz méteren beindította a "motorokat" és faképnél hagyta olasz ellenfelét.
   

"Nincs mint szépíteni, ezt egész egyszerűen elrontottam a rajtnál, onnantól kezdve pedig nem is volt esélyem - értékelt Rasovszky. - Két nap múlva, a tíz kilométeren nem lehet mit tenni, rögtön el kell menni a többiekkel." Felidézte, hogy a startnál középre került, a két leggyorsabb pedig a tömeg két szélére, így ők "bunyó nélkül" az élre tudtak törni. Ő inkább kivárt, később ugrott be, hogy ő is a szélén mehessen, de mire ez megtörtént, az élboly már elhúzott.
   

"Nem tudom, a végén mire lettem volna képes, de ezt most elrontottam" - jelentette ki.  "Ha a verseny előtt valaki azt mondja, hetedik leszek, azt aláírom, de így, látva, hogy mennyivel gyorsabb voltam a többieknél a bolyban, és tudtam mindig egyre feljebb jönni, így nem vagyok elégedett, mert sok maradt bennem - nyilatkozott Betlehem. - Az elején, ha jó helyről indulhattunk volna, akkor szerintem az első ötbe be lehetett volna kerülni. Mivel egyáltalán nem hullámzott a víz, a széléről indulók olyan iramot tudtak menni, hogy szinte már nem is láttam őket a rajt után."


    Eredmény:
    nyíltvízi úszás, férfi 5 km, világbajnok:    
    -----------------------------------------
   Florian Wellbrock (Németország) 52:48.8 perc
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 52:52.7
3. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 53:13.9
...7. BETLEHEM DÁVID 54:22.0
...9. RASOVSZKY KRISTÓF 54:28.3


    később:
női 5 km (Rohács Réka, Balogh Vivien) 12.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

http://ujhazak.com