Bicsák Bence harmadik lett Abu-Dzabiban

Legjobb magyarként Bicsák Bence a harmadik helyen végzett a triatlonosok világbajnoki sorozatának pénteki versenyén, Abu-Dzabiban.A tokiói olimpián hetedik Bicsák - a viadal honlapja alapján - 52:29 perc alatt teljesítette az 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló sprinttávot. A 26 éves triatlonos elsősorban a futás során nyújtott kiemelkedő teljesítményt, azt megelőzően kerékpározásban zárkózott fel az élbolyra, majd erejét remekül beosztva - a hajrában még a második helyért is versenyezve - zárt dobogós pozícióban.
   

A többi magyar közül Faldum Gábor a 10., Dévay Márk a 11., Lehmann Csongor a 18., Tóth Tamás pedig a 26. helyen fejezte be a versenyt, melyet a belga Jelle Geens nyert meg. A nőknél egy magyar induló volt, a viadal eredményközlője szerint Bragmayer Zsanett a kerékpározás második körében feladta a küzdelmet. A járványhelyzet még idén sem tette lehetővé, hogy a sportágban teljes nemzetközi programot rendezzenek, több viadal elmaradt, más pedig őszre csúszott. Miután a vb-sorozat augusztusban lezárult, az őszi futamok eredményei már a 2022-es sorozatba számítanak.


Abu-Dzabi előtt szeptember közepén Hamburgban volt vb-verseny, a pontgyűjtés viszont csak május közepén, a megszokott jokohamai helyszínen folytatódik. A vb-sorozatot lezáró döntő helyszíne ugyancsak Abu-Dzabi lesz majd, amelyre a nemzetközi szövetség (WT) tervezett jövő évi naptárában még nem adott meg végleges időpontot.


    Eredmények, férfiak:
    --------------------
1. Jelle Geens (belga) 52:21 perc
2. Vincent Luis (francia) 52:26
3. BICSÁK BENCE 52:29
...10. Faldum Gábor 53:04
11. Dévay Márk 53:16
...18. Lehmann Csongor 53:44
...26. Tóth Tamás 54:20


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com