Bienerth Gusztáv lett a Magyar Úszó Szövetség elnöke (2. rész)

A MÚSZ rendkívüli közgyűlésén végül egyedüli jelölt volt a posztra, ugyanis a másik két induló, Hornyák Viktor és Tóth István nem kapta meg a szükséges támogatást.

A 62 éves Bienerth - aki a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást váltja a poszton - korábban a Magyar Labdarúgó Szövetségnél és a Magyar Kézilabda Szövetségnél is dolgozott, jelenleg a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alelnöke, s turizmusért felelős kormánybiztos.



Az eredetileg 11 órára meghirdetett kezdés bő fél órát csúszott, ezt követően a 199-ből jelen lévő 148 szavazattal rendelkező küldött Sándor Eleket választotta meg levezető elnöknek. Az egyetlen napirendi pont az elnökválasztás volt, azonban az egyik elnökjelölt, Hornyák Viktor javaslatot tett arra, hogy ezt egészítsék ki alapszabály-módosítással, illetve az elnökség és a MÚSZ-igazgatók visszahívásával, valamint a pénzügyi beszámoló megtárgyalásával.

Sándor Elek elmondta, az alapszabály-módosítást indoklás hiányában, míg az elnökség visszahívását előkészítettlenség miatt nem támogatta az elnökség. Ugyanakkor mindegyikről szavazhattak a küldöttek, de egyhangúan elutasították. Ezt követően felszólalt Szabó Tünde sportért felelős államtitkára, aki elmondta, büszkék a versenyzőkre, és köszönik Gyárfás Tamás munkáját, ugyanis rengeteget tett hazai és nemzetközi vonalon is a sportág eredményességért. Hozzátette, közös érdek, hogy Gyárfás nemzetközi pozícióját ne fenyegesse veszély, s munkájára Magyarországon és külföldön is továbbra is számítanak.

Az olimpiai ezüstérmes úszó kijelentette, mint sportért felelős államtitkár, biztosítja a közgyűlést, hogy a kormány továbbra is kiemelten támogatja a sportágat.
Megjegyezte, az új elnöknek pozitív változásokat kell majd hoznia, s "helyes mederbe terelni a generációkat", amelyek között javítani kell a párbeszédet. A leköszönő Gyárfás Tamás elmondta, összességében jó volt a szövetségben eltöltött 24 éve, s bárki is lesz az utódja, irigyelni fogja, hiszen "nagy dolog ehhez a közösséghez tartozni". Gyárfás Tamás hangsúlyozta, viták voltak, vannak és mindig is lesznek, ugyanakkor nem szabad válságról beszélni a szövetségben, melynek a gazdálkodása is átlátható.

A nyári vizes világbajnokság társelnöke kijelentette, nem tudott szót érteni a sportág jelenlegi legjobbjával (Hosszú Katinka), ugyanakkor újra elkövetné azokat a hibákat, amelyek személyes viszonyuk megromlásához vezettek.
"Mindenkivel békét akarok kötni és csak a szépre emlékezni. Ígérem, mindent meg fogok tenni a magyar úszásért, itthon és külföldön egyaránt" - zárta beszédét Gyárfás Tamás, akit rögtön ezután Hargitay András szövetségi kapitány örökös tiszteletbeli elnöknek jelölt, a tagok azonban hosszú vita után a következő közgyűlésre halasztották a választást.

A jelöltek közül elsőként Bienerth Gusztáv kapott szót, aki kijelentette: egy sportolókat támogató szövetségre van szükség, mivel az úszók által korábban nyilvánosságra hozott hét ponttal egyetért. Sarokpontként kiemelte, éves szakmai tervezésre van szükség, újra szükséges értelmezni a bizottságok és testületek feladatát, valamint világos, átlátható és tervezhető támogatási rendszer kell. Bienerth Gusztáv két személyes vállalást is tett, elnökké választása esetén negyedévente internetes tájékoztatást tartanak majd a tagszövetségek számára, valamint a közgyűléseken minden érdemi kérdésről titkos szavazás dönt majd. Hornyák Viktor azzal kezdte, hogy programja 90 százalékban megegyezik Bienerth Gusztávéval.

A Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője hangsúlyozta, a jövőben az úszószövetségben a demokrácia, a transzparencia és az igazság lenne a három alapfeltétel. Tóth István, a szentendrei úszóklub szakosztály-elnöke legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy legyen "nyugalmi állapot a Magyar Úszó Szövetségben". "Zűrzavar tapasztalható, de még nincs káosz" - mondta Tóth, aki szerint higgadtan, nyugodtan, de nagyon gyors döntésekkel kell csillapítani a hangulatot. Ezután a küldöttek többséggel elfogadták, hogy titkos szavazás alapján állítanak jelöltet, illetve az elnöki poszt sorsa is így dől el. A jelöltlistára egyedül Bienerth Gusztáv került fel 128 szavazattal, Hornyák Viktor 41, Tóth István 44 szavazatot kapott, utóbbi kettő nem lépte át az 50+1 százalékos küszöböt.
Az elnökválasztáson 126-an szavaztak Bienerth Gusztávra. Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy "nincs rend" a magyar úszásban.
Csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak. November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra.

Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely "hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására". Gyárfás Tamás november 30-án az MTI-n keresztül jelentette be, hogy lemond az elnöki pozícióról. A szövetség elnöksége később elfogadta döntését, ám megbízta feladatainak ellátásával a tisztújításig.

MTI

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com