Birkózó Eb - Bácsi elődöntős, Lőrincz Tamás és Szabó a nyolc között
Bácsi Péter harmadik győzelmével bejutott a kötöttfogásúak 80 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe, míg Lőrincz Tamás (71 kg) és Szabó László (75 kg) a nyolc közé került a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság utolsó versenynapján.
A 74 kilóban 2008-ban Eb-győztes Bácsi első két meccsén aratott imponáló sikere után a negyeddöntőben is ellenállhatatlanul birkózott. A svéd Kristoffer Berg ugyan az elején megpróbálta meglepni őt, energikus támadásokat indított, ám az FTC versenyzője kevesebb mint másfél perc után egy mögékerülés és egy pörgetés - illetve az ellenfél hibás videókérése - révén már 5-0-ra vezetett. Alig telt el két perc amikor egy újabb mögékerüléssel már 7-0 volt Bácsinak, aki a szünetig még "megkegyelmezett" riválisának, azt követően azonban rögtön eldobta őt, s 11-0-ás technikai tussal győzött. A fináléért a grúz Giorgi Cirakidzével kell majd megküzdenie.
Bácsi meccse még véget sem ért, amikor egy másik szőnyegen Szabó László megkezdte nyolcadöntőjét a fehérorosz Valerij Palenszkij ellen. A 21 éves magyar első meccséhez hasonlóan ezúttal is összeszedetten és jól birkózott. Riválisát még a meccs elején egy válldobással lepte meg, ami ugyan csak egy pontot ért - mert nem a hátára ért földet a fehérorosz -, ám vezetését nagyon szépen tartotta a szünetig. Utána felgyorsultak az események, Szabó megint elindított egy dobást, ám riválisa szépen visszafogott és mögé került. Az akció mindkét versenyzőnek egy-egy pontot ért, így maradt Szabó egypontos előnye. A hajrában Szabót megintették, ám a térdelőhelyzetben Palenszkij nem tette rá a kezét többszöri figyelmeztetés után sem, amiért megintették, s egy pontot kapott a fiatal magyar sportoló aki 3-1-es előnyét ügyesen megtartotta.
Lőrincz Tamás eközben már vívta a román Ionel Puscasu elleni nyolcaddöntőjét, melynek első három perce nem úgy alakult, ahogy tervezte. Puscasu az első szakaszban meglepte egy válldobással, amivel 1-0-ra vezetett, majd miután a románt megintették, Lőrincz rosszul pörgetett, a visszafogásért pedig riválisa kapott újabb két pontot. A 0-3-as állásról indult második szakaszban aztán a ceglédiek olimpiai ezüstérmese gyorsan "megnyugtatta" a magyar tábort, egy ügyes mögékerülés után emelt, s hátára vágta román riválisát, végül pedig tussolta.
Bácsi már három, míg Szabó és Lőrincz Tamás 2-2 mecset vívott, ugyanakkor a világbajnoki bronzérmes Lőrincz Viktor (85 kg) még mindig a nyolcaddöntős bemutatkozására vár Vantaaban.
MTI

Hozzászólások